A 2013-as MAdT szponzorai


Köszönjük a támogatást!
Vissza
Versíró pályázat általános iskolások számára
2016. február 22., 11:16
A Muzslai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület a Magyar Költészet Napja alkalmából versíró pályázatot hirdet az általános iskolások számára. Szívesen várjuk az Ön diákjai munkáit is, témától, terjedelemtől függetlenül.
Versíró pályázat általános iskolások számára
A beérkezett pályamunkák közül a szakmai zsűri minden iskolából kiválaszt néhányat, akik meghívást kapnak a 2016. április 11-én megrendezésre kerülő központi ünnepségre, melynek vezéralakja Tóth Béla muzslyai költő lesz. Az ünnepség keretén belül a szakmai zsűri által kiemelkedőnek értékelt verseket a szerzők felolvassák, valamint betekintést nyerhetnek a fent említett költő munkásságába, aki köztünk élt és alkotott.

Ezzel a rendezvénnyel ösztönözni szeretnénk a gyerekeket a versírásra, az alkotásra, fel szeretnénk hívni a gyerekek figyemét a magyar költészet csodáira. Ez egy jó alkalom arra, hogy a szórványban élő fiatal, magyar „költőpalánták” találkozzanak, társalogjanak.

Köszönjük, hogy Ön is hozzájárul a kitűzött célok megvalósításához!

A pályaműveket 2016. március 11-ig várjuk postai úton vagy elektronikus formában az alábbi címre:
Muzslai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület
Magyar Kommün 39
23206 Muzslya

vagy a mpsmme@gmail.com e-mail cimre.
 
Tisztelettel: a rendezvény szervező biztottsága