A 2013-as MAdT szponzorai


Köszönjük a támogatást!
Vissza
Közös énekléssel erősítsük a magyarság nemzeti összetartozását a világban!
2020. február 24., 14:41
 Ünnepeljük nemzeti összetartozásunk napját idén is SzarkaTamás Kézfogás című dalának közös éneklésével 2020. június 4-én!
Közös énekléssel erősítsük a magyarság nemzeti összetartozását a világban! A Nemzeti Összetartozás Napjára, 2020. június 4-ére a Kossuth-díjas, énekes, zenész, zeneszerző Szarka Tamás közös éneklésre hívja a világ magyar közösségeit.

2019-ben ezen a napon 11-kor Budapesten a Kossuth téren több mint ötezer gyerek részvételével énekelte el Szarka Tamás a Kézfogást, a magyar összetartozás himnuszát. Ezzel egyidőben pedig a határainkon innen és túl több száz településen szólt a dal. A hagyomnyteremtő szándékkal indított rendezvényünkről készítettünk egy összefoglaló kisfilmet, mely Szarka Tamás hivatalos YT csatornáján tekinthető meg: https://youtu.be/kzalcg5V4OY

Szarka Tamás Kézfogás című dala közös eléneklésével 2020. június 4-én ünnepeljük a magyar nemzet összetartozásának napját. A hazájuktól elszakított magyarokat az összetartozásba vetett hit tartja össze, és ez egyben megmaradásuk záloga is. A külhoni magyarság megőrizte nyelvét, kultúráját, nemzetéhez való ragaszkodását.

A felhíváshoz a www.kezfogas.eu oldalon keresztül lehet csatlakozni.

SZARKA TAMÁS

Kosssuth-díjas énekes, zenész, zeneszerző, költő több mint háromezer koncert adott a világ huszonnyolc országában, négy nagykoncertet a Budapest Arénában, koncertezett a Grammy-díjas Al di Meolával, a Harlem Gospellel, a méltón világhírű Miklósa Erikával, első szimfóniáját 2006-ban mutatta be a Zeneakadémián teltház előtt, többmilliós YouTube-nézettséget ért el a világhálón, közel félezer dal zeneszerzője és szövegírója, egészestés darabokat írt Máriáról, Benyovszky Móricról, Dózsa Györgyről,  megkomponálta az Üvegtigris 2. film zenéjét, Éden földön című zenés fantasyját 2015-ben mutatta be a budapesti Nemzeti Színház, és azóta is folyamatosan teltházak előtt játsszák, megírta a 2018-as augusztus 20-i budapesti tűzijáték grandiózus zenéjét, mely Szent Istvánról és Magyarországról szól.


Szarka Tamás: Kézfogás


Boldogasszony kincse kicsi még,
Altatná nagyon,
Álmos gyermek sír a takarón,
Könnyét számolom.

Refr.:
Nézd a szemeimet, minden kiderül,
Kár mondani már,
A magyarság szívbe menekül,
Úgyis jót talál.

Íj altatná terhes idegét,
Félre fájdalom!
Békesség az égbe kirepül,
Hull az oltalom.

Másik kézbe símul a kezünk,
Csepp a tengeré,
Réges régből új, ha sikerül,
Kárpát zengené.