A 2013-as MAdT szponzorai


Köszönjük a támogatást!
Vissza
Állami kitüntetések és szakmai díjak augusztus 20-a alkalmából
2014. augusztus 20., 11:13
Hétfőn a Pesti Vígadóban Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Magyar Érdemrend Lovagkereszt kitüntetést adott át Zsoldos Ferencnek, a Magyar Nemzeti Tanács alelnökének. Balog Zoltán hangsúlyozta: szükség van személyes példaképekre a közösségépítésben. Kitüntetést kapni felelősség, mert példaképként is meg kell állniuk a helyüket a közösségben. A kitüntetés rang, mert a közösség döntése áll mögötte, de felelősség is, hiszen a kitüntetetté a nemzet bizalma.
Állami kitüntetések és szakmai díjak augusztus 20-a alkalmából Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes valamint Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a 70 éves Magyar Szónak, valamint a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének Külhoni Magyarságért Díjat adományoztak kedden a Magyar Parlament Vadásztermében. A díjakat Varjú Márta, a lap főszerkesztője, és Szilágyi Miklós, a KMV szervezőbizottságának elnöke vették át.
„Szent István királyra, nem csupán emlékezni kell, hanem éltetni is szellemiségét. Ez pedig csak tettek által lehetséges. A Külhoni Magyarságért Díj ezeknek a tetteknek az elismerése, és a tettek mögött álló teljesítményé, elhivatottságé, amit a magyar nemzet fennmaradására fordítottak” – nyilatkozta Potápi.


Forrás: Magyar Szó