A 2013-as MAdT szponzorai


Köszönjük a támogatást!
Vissza
Kiállok érted – színházi előadás fiataloknak feldolgozó programmal
2017. április 28., 12:41
A Nemzeti Kulturális Alap és a Nemzeti Erőforrások Minisztériuma támogatásával a jövő héten újabb színházi nevelési programnak lehetnek részesei a vajdasági középiskolások. Ezúttal a Bohócok a Láthatáron, a K. V. Társulat és a Névtelen Utak Alapítvány koprodukciójában készült Kiállok érted című programot várjuk, amelyet 2017. május 3-án, szerdán délután 15.00 órai kezdettel a zentai Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ színháztermében, másnap, május 4-én pedig Topolya Község Művelődési Házában mutatnak be, 10.30-as kezdéssel.
Kiállok érted – színházi előadás fiataloknak feldolgozó programmal
AZ ELŐADÁSRÓL

Az előadás és a hozzá kapcsolódó feldolgozó program elsősorban a prostituálttá válás és emberkereskedelem veszélyének kitett fiatalok lehetőségeit, és az áldozattá válás folyamatát vizsgálja egy történeten keresztül, amiben valós és mesei elemek keverednek. A történet lányokról szól, akik mélyszegénységben nőnek fel és durva és rideg környezetben ismerkednek a világgal, amelyben kevés szeretet és figyelem jut nekik. Olyan lányokról, akik jólétben szeretnének élni, bármi is az ára. Akik szeretetre és szerelemre vágynak.

Előadásunkat és a hozzá kapcsolódó foglalkozást a középiskolás korosztály számára ajánljuk. Célunk, hogy a résztvevő diákok a színészekkel való közös gondolkodáson és játékon keresztül érzékenyebbé és nyitottabbá váljanak az előadásban felmerülő fontos társadalmi problémákra, illetve a potenciálisan érintett gyerekek figyelmét felhívjuk az áldozattá válás természetrajzára. Az előadás 90 perces, a feldolgozó foglalkozás 60 percig tart.

Érintett témák:
  • szeretet-szeretetlenség (Kitől, hogyan tanulunk szeretni?) sorsformáló ereje,
  • a pénz és az anyagi javak (gazdagság-szegénység) sorsformáló ereje,
  • társadalmi egyenlőtlenségek, igazságtalanságok felismerése,
  • esélyegyenlőség kérdése,
  • a jólétben élők felelőssége.
A program egyedülállóságát a fórumszínház eszközeinek bevetése adja. A színházi munkát egy évig tartó kutatómunka előzte meg, melynek során a területen dolgozó szakemberekkel történt beszélgetések, kapcsolódó szakirodalom megismerése és esetismertetések során a színészek tájékozódtak a prostituálttá válás társadalmi hátteréről, a folyamat jellegéről, az áldozattá váló lányok lehetséges pszichés múltjáról es lélekrajzáról, és mindezek alapján állították össze a színházi előadást.

ALKOTÓK

Rendező: Romankovics Eda
Szereplők: Feuer Yvette, Háda Fruzsina, Jaskó Bálint, Kőszegi Judit, Száger Zsuzsanna, Urbanovits Krisztina, Varjú Nándor
Dramaturg: Bíró Bence
A dramaturg munkatársa: Bódi Zsófia
Produkciós asszisztens: Lippai Krisztina

A vajdasági előadások a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ, Topolya Község Művelődési Háza és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet együttműködésével valósulnak meg.