A 2013-as MAdT szponzorai


Köszönjük a támogatást!
Vissza
A Magyar Dráma Napja
2006. szeptember 21., 10:09
A Magyar Írók Szövetségének kezdeményezésére szeptember 21. 1984-től minden évben a magyar dráma ünnepe, annak emlékére, hogy 1883-ban ezen a napon volt Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatója a Nemzeti Színházban. A művet Paulay Ede állította színpadra.A nap célja, hogy felhívja a figyel ...

A Magyar Írók Szövetségének kezdeményezésére szeptember 21. 1984-től minden évben a magyar dráma ünnepe, annak emlékére, hogy 1883-ban ezen a napon volt Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatója a Nemzeti Színházban. A művet Paulay Ede állította színpadra.
A nap célja, hogy felhívja a figyelmet a magyar drámairodalom értékeinek jobb megismerésére, valamint, hogy ösztönözze az írókat újabb alkotások létrehozására.
Budapesten ma adják át a Szép Ernő-jutalmat, az évad legjobb drámájának járó kitüntetést (Színházi Dramaturgok Céhének Díja) és a Vilmos-díjat. Az Új Színházban bemutatják azokat a drámaírókat, akik a 2005/2006-os évad alkotói ösztöndíjasai voltak. Így részletek hangzanak el Erdős Virág, Falussy Lilla, Garaczi László, Kerékgyártó György, Lackfi János és Mikó Csaba szövegeiből.
Újvidéken ma is zajlik a VI. Magyar Drámaíró Verseny (melyről már beszámoltunk a Hírek, újdonságok rovatban).
Amennyiben mégsem tudunk ellátogatni a fenti eseményekre, úgy a Duna Televízió adásán este 9 órától felvételről megtekinthetjük a Szabó Magda regénye nyomán készült Az ajtó című előadást. A Magyar Televízió 2-es programján este 8.40-től pedig Örkény István Macskajáték című tragikomédiáját láthatjuk a Pesti Színház előadásában.

Madách Imre: Az ember tragédiája
(részlet)
Harmadik szín

Ádám
Mit is köszönjek néki? Puszta létem?
Hisz az a lét, ha érdemes leszen
Terhére, csak fáradságom gyümölcse.
A kéjet, amit egy ital víz ád,
Szomjam hevével kell kiérdemelnem,
A csók mézének ára ott vagyon –
Amely nyomán jár – a lehangolásban.
De hogyha a hálának csatja mind
Le is hullt rólam, bár szabad levék
Alkotni sorsom és újból lerontni,
Tapogatózva amit tervezék –
Ahhoz segélyed sem kellett talán,
Megbírta volna azt saját erőm.
S te nem mentél meg a súlyos bilincstől,
Mellyel testem por földéhöz csatol.
Érzem, bár nem tudom nevét, mi az,
Talán egy hajszál – annál szégyenebb –,
Mi korlátozza büszke lelkemet.
Nézd, ugranám, és testem visszahull,
Szemem, fülem lemond szolgálatáról,
Ha a távolnak kémlem titkait;
S ha képzetem magasb körökbe von,
Az éhség kényszerít, hunyászkodottan
Leszállni ismét a tiprott anyaghoz.