A 2013-as MAdT szponzorai


Köszönjük a támogatást!
Vissza
Különös kalantén. Versek, mesék, történetek
Szerző(k): Balogh István
Műfaj: Gyermek- és ifjúsági könyvek
Megjelenési adatok: Újvidék, 2013, Forum
Különös kalantén. Versek, mesék, történetek
Bármit kérdezel, a legújabb filmekre és a számítógépes virtuális játékokra igen, könyvekre nem a válasz. Nagyjából ez a hozzáállás jellemző a mai iskoláskorú, olvasni tudó gyerekekre. A tanároknak egyre nehezebb rávenni a diákokat, hogy olvassák el a házi olvasmányokat, esetleg vegyenek a kezükbe egy-egy verseskötetet. Olvasni ma már nem divatos. Nem baj, ha a szókincsünk szegényes, az sem baj, ha nem ismerjük a klasszikusokat és a kortárs irodalmat.

De igenis, mindez baj! Nevelés kérdése. A gyermekirodalom az, amely ezt a problémát orvosolni tudja. A gyermekirodalom ugyanolyan presztízzsel bír, mint bármely másik irodalom, sőt az olvasóvá nevelés alapját fekteti le, hiszen tematikájában és művészi kifejezőeszközeiben is alkalmazkodik, figyelembe veszi a gyermekek életkorát. Nem csupán az óvó néninek, tanítónak, tanárnak kötelessége a gyerek kezéhez szoktatni a könyveket, hanem elsősorban a szülők és a nagyszülők feladata ez. A saját példámból tudok kiindulni. Két-három éves koromtól kezdve nem volt olyan este, amikor esti mese nélkül fektetett volna le édesanyám vagy a nagymamám. Természetesen egy idő után fejből fújtam minden mesét. Amikor édesanyám már annyira fáradt volt, hogy elcsalt volna 1-2 mondatot a meséből, összeráncolt szemöldökkel csak annyit, mondtam, hogy nem is így van, a királykisasszony találkozott még két herceggel, nem csak a legkisebbel.

Tehát miért fontosak a gyerekkönyvek? A mese által a gyermek személyiségébe épül a szövegértés, az anyanyelvi kompetencia, a szókincsbővülés, a belső képalkotás, a fantázia, a kreativitás stb. Ugyanilyen fontos ugyanakkor, hogy ne csak a klasszikus gyerekirodalmat ismertessük meg a kicsikkel, hanem a kortárs írókkal is foglalkozzunk. Ehhez azonban nekünk, felnőtteknek kell tájékozottnak lennünk, hogy továbbíthassunk, közvetítők lehessünk. Ezért döntöttem úgy, hogy a májusi könyvajánló Balogh István Különös kalantén c. kötetéről fog szólni. Mert elsősorban a gyermekkönyvek népszerűsítésének fontosságára szeretném felhívni a figyelmet.

A könyv egy különleges kapcsolatról mesél: a nagyapa és a kisunokája kötelékéről. A nagyapa nehézségeiről: „Megvakarom a fülem tövét. Sok ez nekem egyszerre. Szóvégen sikeres, szóközben nem megy az r?” De sebaj! A könyv végére ezt az akadályt is sikeresen veszik. A könyv verseket, meséket és történeteket is tartalmaz, mégis a család az, ami összefogja ezeket, hiszen a történetekbe, mesékbe Peti beleszól, közbeszól, megerősítést kér, rávonatkoztatja a saját tapasztalataira, és ezt az író beleírta a szövegbe. Ez teszi még személyesebbé a történeteket, és természetesen a humor: „Az ebédet közösen melegítjük, nem kell biztatnom a kölyköt, berámol rendesen, be én is, el is nehezedem, a nagytaták szundítani szeretnek kiadós étkezések után. Ám az unokák aktívak maradnak...
– Tata! Méhecskézzünk még egy kicsit! – szól Petike, ám érzem a hangján, hogy bekalkulálta a visszautasításomat is, mert igencsak rám verte a délelőttöt.”

Az illusztrációk is lehetnének gyermekrajzok, de mégis valamiféle pontosság van bennük. Csernik Attila illusztrátor pont ezt a kettősséget találta el, mintha a kisfiú megálmodta volna a rajzokat, a nagyapa pedig ez alapján kivitelezte volna. Ahogyan a kisfiú is szemtanúja és részese volt a nagyapja tényleges alkotómunkájának, amikor a könyv született: „Együtt próbálgattuk a ritmust, a rímek csengését. Tetszett neki ez a játék nagyon” – nyilatkozta a Magyar Szónak a szerző a könyv megjelenése kapcsán. A történetek személyesek, de nem egy személyhez szólnak, hanem minden gyerekhez és minden nagyszülőhöz.

A könyvecske példát is mutathat. Példát arra, hogy hogyan legyünk olyan nagyszülők, akik nem zsebpénzzel oldják meg az „unokaproblémát”, hanem szeretettel és kreativitással. Ez a kapcsolat tehát vice versa működik. Egy korosodó, testi-lelki bajokkal egyre gyakrabban szembesülő nagyszülőnek új értelmet adhat a csöpp poronty, aki tele van ötletekkel, vidámsággal. Ahogyan a nagyapa bölcsességet tanít az unokának, a csemete úgy fiatalítja meg az ősz hajszálat: „Fura egy nap lesz, még mindig a szobába leszünk zárva. Föl kell kötnöm a gatya szárát, hogy ne legyen nyomasztó a nap eleje. A vége felé, alkonyattal megérkeznek a szülők, s a várakozás, anya és apa megjelenése izgalmakat rejt, ez kétségtelen. Elmeséltem már kicsi maradékomnak öreganyám, Lukács Verona minden Tisza menti állatos történetét, regélés helyett valami mást, valami érdekeset kell kitalálnom. El is képzelek én sok mindent, főleg mesélgetést meg rajzolást, de hiába a számos ötlet, reggeli után az unokám áthúz mindent!” S aki majd a kezébe veszi a könyvet, az megtudhatja, mit is talált ki Petike, és mi lett ennek a különös karanténnak a vége.
Kiss Anita