A 2013-as MAdT szponzorai


Köszönjük a támogatást!
Vissza
A Petőfi iskola bezárását javasolják Óbecsén
2019. február 11., 09:47
A Petőfi Sándor Általános Iskola bezárását javasolta mai ülésén az új községi iskolahálózat kialakításával megbízott munkacsoport Óbecsén. Az iskolának jelenleg a minimumként meghatározott 480 helyett csak 253 –nyolcvan százalékban magyarul tanuló – diákja van, és ha az oktatási miniszter ezt a javaslatot elfogadja, ők valószínűleg már szeptembertől másik tanintézménybe lesznek kénytelenek járni, a dreai és mileševói kihelyezett tagozatokat a Samu Mihály Általános Iskola venné át, a Petőfi iskola épületét pedig középiskolai diákotthonként hasznosítanák. Bár az iskolában az elvártnál több (a minimum 16 helyett 20) osztály működik, Suzana Đukić, a munkacsoport elnöke szerint az iskolákban semmiképp nem lehet 480-nál kevesebb tanuló, és az sem törvényes, ha a tagozatok számának bővítése érdekében nagyon kis létszámmal alakítanak ki osztályokat. Ő úgy tudja, hogy épp a tagozati létszámok ellenőrzése miatt a közeljövőben több iskola is számíthat a községben a tartományi felügyelőség látogatására. Ha valóban lakat kerül az iskolára, sok pedagógus és kisegítő is munka nélkül marad, de a munkacsoport sajtótájékoztatóján azt állították: a községi tanintézményekben 200 szabad állás van, és azok betöltésekor a munkaerő-felesleggé vált személyek élveznek elsőbbséget.

Az iskola bezárására tett javaslatot nem támogatták a munkacsoport VMSZ-es tagjai, közülük Kinka Erzsébet úgy nyilatkozott: az ő megítélésük szerint lenne arra törvényes lehetőség, hogy az iskola megmaradjon, az ő tolmácsolásukban ugyanis a törvény 480 tanulót vagy 16 osztályt szab meg a működés feltételéül. – Egy kulturális központ része az iskola, az Alsóváros szívében van a templommal, a kultúrkörrel és az óvodával együtt. A gyerekek számára is nehézséget jelentene, ha másik iskolában kellene a következő tanévtől folytatni a tanulmányaikat. Mi azt szeretnénk, ha az iskola megmaradna, és olyan további lehetőségekkel bővülne, amelyek új tartalmakkal gazdagítanák az intézmény működését – mondta Kinka Erzsébet. Mielőtt a községi képviselő-testület is elfogadná a munkacsoport javaslatát, a dokumentumról közvitát tartanak, majd a Magyar Nemzeti Tanács és a tartományi oktatási titkárság véleményezése után az oktatási miniszter mondja ki a végső ítéletet az iskola felett. A tanintézmény megmentése érdekében hétfőn indított aláírásgyűjtési akció folytatódik, ma 16 óráig több mint 3500-an támogatták a petíciót. A kezdeményezéshez az Aracs '95 Polgárok Egyesülete is csatlakozott, így Törökbecsén is alá lehet írni a dokumentumot.

Pásztor István: Mindent megteszünk a döntés felülvizsgálása érdekében

Elfogadhatatlannak tartja az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskola bezárását a Vajdasági Magyar Szövetség – nyilatkozta a Pannon RTV-nek Pásztor István. A VMSZ elnöke kijelentette, elhamarkodott és károkat okozó döntésnek tartja az új községi iskolahálózat kialakításával megbízott munkacsoport és a községi tanács döntését. Pásztor István leszögezte, a VMSZ nem támogatja az általános iskola bezárását, és mindent megtesznek a döntés felülvizsgálatáért. – Azt gondolom, hogy iskolát és templomot csak végső esetben csukunk be, és ez messze nem az az eset. Szeretném elmondani azt, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség, illetve én személy szerint mindent megteszek annak érdekében, hogy ez a kérdés felülvizsgálásra kerüljön. Ehhez a feladathoz már a mai nap folyamán, közvetlenül azt követően, hogy az információnak a birtokába jutottam, hozzáfogtam. Remélem, hogy ez az erőfeszítés sikeres lesz. Szeretném megnyugtatni az óbecseieket, szeretném megnyugtatni a közvéleményt, azt gondolom, hogy ez az az eset például, amikor elmondható, hogy nem eszik a kását olyan forrón, mint amilyen forrón megfőzik – fogalmazott Pásztor. (feró) 

(Magyar Szó, 2019. február 7.)