A 2013-as MAdT szponzorai


Köszönjük a támogatást!
Vissza
Szabadkai históriák
VMMI krónika
2018. szeptember 28.
Székely Tibor utolsó útja

Harminc évvel ezelőtt hunyt el Szabadkán Székely Tibor. Az író, eszperantista, világutazó haláláról 1988. szeptember 22-én a Magyar Szó hasábjain Gyermán Tibor a következőképpen tájékoztatta az olvasókat: „Három napig tartó bizakodás és félelem után szeptember 20-án 22 órakor egy gazdag életút örökre megszakadt. Az ismert világutazót, útleírót, kutatót, eszperantistát, és muzeológust rövid, súlyos betegség 77. életévében ragadta el közülünk, akik tiszteltük, szerettük. Délután még bizakodott, tervei voltak. Leveleket kell írnom, cikkek befejezése vár – mondta. Megszokott írógépébe behúzta a papírt, de elgondolásai, mondanivalója, már nem kerülnek rá.” Székely Tibor emlékére 1988. szeptember 23-án délben gyászülést tartottak városunkban, ahol Palencsár József, a községi képviselő-testület akkori elnöke mondott beszédet, és méltatta a nagy világutazót, külön kiemelve kitüntetéseit, elismeréseit, amelyeket hazájában és az egész világon kiérdemelt. Ugyanazon a napon délután helyezték örök nyugalomra Székely földi maradványait a Bajai úti temetőben.
Székely Tibor 1912. február 14-én született a mai Szlovákia területén lévő Sepsiszombaton. Már gyermekkorában vonzotta az utazás. „Az egyik első élményem, amelyre még emlékszem, négyéves koromban játszódott le. Akkoriban már ki tudtam nyitni apám könyvszekrényének üvegajtaját, hogy kiszedjem a Pallas Lexikon valamelyik kötetét, és a szőnyegen hasalva órákig lapozgassam. Nem is akármelyik kötetről van szó. Az elején kezdtem, és sose jutottam túl az első köteten, amely az A betűt tartalmazta. Ez tulajdonképpen ki is elégítette minden álmomat. Ebben a kötetben szerepelt Afrika, Amerika, Ausztrália és Ázsia, mindegyik kontinensnek a térképe, és egy-egy színes melléklet az illető kontinensen élő népekről. A térképek lenyűgöztek és felvillanyoztak. Az őslakók képei felkeltették bennem az érdeklődést és azt a vágyat, hogy egyszer majd találkozzam velük” – olvashatjuk A lármás szellemek éjszakája című könyvében.
A vágya hamar teljesült. Fiatalkorában családjával sokat költözött. Kikindán kezdte el a gimnáziumot, de 1929-ben Nikšićben tette le az érettségit. A gimnázium után, apja kívánságára, jogot tanult Zágrábban, de az egyetem elvégzése után soha többé nem foglalkozott joggal. Inkább újságírónak állt. 1939-ben egy lap megbízásából Argentínába utazott, hogy riportsorozatot készítsen az ottani jugoszláv emigránsokról. Itt érte a II. világháború kitörése. Tizenöt évig maradt Latin-Amerikában, ahol többek között megmászta a kontinens legnagyobb hegycsúcsát, az Aconcaguat, expedíciót vezetett a brazíliai őserdő mélyére és dr. Enrique Hertzog bolíviai elnök megbízásából felderítetlen területeket térképezett fel. 1954-ben tért vissza Jugoszláviába, és Belgrádban telepedett le, de az utazással nem hagyott fel. Bejárta Ázsia és Afrika nagy részét. Az utazások mellett fáradhatatlanul népszerűsítette az eszperantót, ezt a nemzetektől független, mesterséges nyelvet. 1972-ben költözött Szabadkára, és ő lett a városi múzeum igazgatója. Ezt a tisztséget 1976-os nyugdíjba vonulásáig töltötte be. Haláláig élt városunkban.
És mit jelentett számára Szabadka? Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy utazásai során összegyűjtött gazdag és felbecsülhetetlen értékű gyűjteményét a városra hagyta. Emellett 1980-ban ő írt először átfogó életrajzi könyvet a szabadkai világutazóról, Vojnich Oszkárról A világjáró vadász címen. Ezért is örvendetes, hogy 2012-ben, Székely Tibor születésének századik évfordulóján, a Korzó 15. szám alatt lévő Prokesch-palota épületén, ott, ahol utolsó éveiben lakott, emléktáblát helyeztek el. Vessenek rá egy pillantást, ha arra járnak. – Patyi Szilárd (Magyar Szó, 2018. szeptember 28.)