A 2013-as MAdT szponzorai


Köszönjük a támogatást!
Vissza
Égnek a kukoricatarlók Bánátban
VMMI krónika
2018. október 4.
Leégett az Okány természetvédelmi terület egynegyed

Ismétlődő jelenség, hogy sok bánáti gazda az aratás után meggyújtja a földeken maradt növényi hulladékot. Közép-Bánátban az ellenőrizetlen tüzekben eddig húszhektárnyi kukoricaföld égett le, egy gyümölcsös tönkrement és a tűz az Okány természetvédelmi területre is átterjedt. A tűz és a füst időnként eléri az utakat is, és a közlekedésbiztonságot is veszélyezteti. A napokban emiatt – szerencsére komolyabb következmények nélkül – letért az útról a Nagybecskerek és Versec között közlekedő autóbusz. Az illetékesek pedig tehetetlenek. A mezőgazdasági szakemberek és a tűzoltók figyelmeztetései sem állították meg a tarlóégetést. Sőt az idén – részben a nagy melegnek is köszönhetően – minden eddiginél nagyobb méretű tüzek vannak. A szakemberek szerint a tarló égetése megbontja a talaj egyensúlyát, és ez gyengíti a terméshozamot. A tűzoltók pedig arra figyelmeztetnek, hogy az időnként ellenőrizetlenné váló tüzek komoly veszélyt jelentenek, nemcsak a vagyoni kár miatt, hanem időnként az emberek élete is veszélybe kerül.
Branislav Lazić, a nagybecskereki Mezőőr Szolgálat vezetője szerint az elmúlt tíz évben ez az év a legrosszabb. – Mindent megteszünk, a rendőrség, a tűzvédelmi egységek is kimennek a helyszínre, de amikor a gyújtogatók eljutnak a bíróhoz, akkor az elkövetőt ötezer dináros pénzbírsággal büntetik – mondta. A nagybecskereki Mezőőr Szolgálat vezetője szerint megtörtént, hogy a tettest a helyszínen leleplezik, mire ő azt mondja, hogy „írjatok ki mindjárt még egy feljelentést, mert sietek, ne veszítsem az időmet a szabálysértési bírónál”. – Úgy gondolom, szigorítani kellene a törvényszabályokon – mondta.

Főleg azok gyújtják fel a kukoricatarlót, akik búzát akarnak vetni. Azok a gazdák, akiknek gyengébb gépezetük van, így akarják megkönnyíteni a földjük megművelését. A szél miatt azonban sok esetben ellenőrizetlenné válnak a lángok. Minap az Okány természetvédelmi területre is átterjedt a tűz. A tűz terjedésének kedvezett, hogy a tóban jelenleg nincs víz. Mintegy négy kilométeres sávban égett le a nádas. – Nagy gondot okoztak azok a felelőtlen földművesek, akiknek a földjei az Okány-tóval határosak. Meggyújtották a kukoricatarlót, közben a szél erős volt, és a tűz átterjedt az Okányra is, amelynek az egynegyede leégett. Az Okány mintegy 40–50 hektárnyi elsőfokú védelem alatt álló természetvédelmi terület. Szerencse, hogy a madarak már elköltöztek, de sajnos a fészkeik elégtek. Tavaszra újra fészket kell rakniuk. Ha lesz elegendő víz az Okányban, akkor talán újra lesznek vízimadarak is – mondta Milan Topalov, az Okány egyesület közgyűlésének elnöke.
Az Elemér közelében fekvő Okány-láp – a Sóskopó és a Rusanda-tó mellett – Európában ritkaságnak számító, sós vizű természetvédelmi terület. 2013-ban az Okány-tó gondviselését az azonos nevű környezetvédelmi egyesületre bízták. Az egyesületben ismételten arra kérik a földműveseket, hogy ne gyújtogassák a növényi hulladékot, a kukorica- és a búzatarlót. De úgy tűnik, hogy mindez addig nem segít, amíg nem büntetik szigorúbban a szabálysértőket. Az egyesület már feljelentést tett az ügyben, és értesüléseink szerint tegnap három személy ellen indítottak eljárást. A természetvédelmi területre talán nem terjedt volna át a tűz, ha az Okány körüli utat nem szántották volna fel a környező gazdák. Az egyesületben most azt tervezik, hogy felújítják a tó körüli körgyűrűt, mégpedig olyan szélességben, mint amilyen az egykor is volt. (K. I.) (Magyar Szó, 2018. október 4.)