A 2013-as MAdT szponzorai


Köszönjük a támogatást!
Vissza
Indulhat a közvilágítási közbeszerzés
VMMI krónika
2018. november 6.
Tegnap 38. ülését tartotta meg az óbecsei képviselő-testület

Miután a szerb kormány illetékes bizottsága jóváhagyta az elképzelést, tegnap az óbecsei képviselő-testület is megszavazta: Óbecse község területén köz- és magántulajdonú vegyes vállalkozással fognak közvilágítást korszerűsíteni. Dragan Tošić polgármester bejelentése szerint a közbeszerzési eljárás remélhetőleg márciusban lezárul, a kiválasztott partner pedig, amelynek hat hónap alatt kell majd teljesíteni a feladatot, áprilisban munkához is lát majd. A leendő partnerre igen nagy feladat vár: csaknem 4600 hagyományos izzót kell majd lecserélni energiatakarékos LED-ekre és fémhalogén lámpákra, valamint 114 régi villanyoszlop helyére is új kerül. A közbeszerzési pályázat nyertesére hárul majd a közvilágítás korszerűsítése mellett annak ingyenes karbantartása is az elkövetkező tíz évben, és a kiégett izzókat 48 órán belül kell majd lecserélnie. Az energiatakarékos izzókkal úgy is takarékoskodnak majd, hogy azok este 22 óra és reggel 6 óra között csupán fél teljesítménnyel fognak működni. Dragan Tošić polgármester korábban azt nyilatkozta: a beruházó profitja az elért megtakarítás lesz. A községben egyébként eddig évente 28 millió dinárt költöttek a közvilágításra. A képviselők tegnap több egyéb mellett megszavazták a községi költségvetés háromnegyedéves végrehajtásáról szóló jelentést, ebből kiderült: január elsején 214,2 millió dinár volt a számlán, szeptember 30-án pedig ez az összeg 224,5 millió dinárt tett ki, azaz a közös kassza, amelyből ez alatt a kilenc hónap alatt 809 millió dinárt költöttek el, az elmúlt időszakban likvid volt. A képviselők az ülésen szavazattöbbséggel újraválasztották a Vodokanal Közvállalat élére Zoran Grbić eddigi igazgatót, elfogadták a Toplana Közvállalat évi ügyviteli programjának el. (feró) (Magyar Szó, 2018. november 6.)