A 2013-as MAdT szponzorai


Köszönjük a támogatást!
Vissza
Az eltűnés poétikája
VMMI krónika
2018. november 8.
A zEtna XV. Irodalmi Fesztiválja

Ma 18.00 órakor veszi kezdetét Zentán, a VMMI oszlopcsarnokában a zEtna XV. Irodalmi Fesztiválja a Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a zEtna könyvkiadó és online folyóirat közös szervezésében. Az idén a 20. életévébe lépett intézmény rendezvénye tehát maga is 15 éves immár, és eddig sok száz irodalmárt és irodalomkedvelőt mozgatott meg az évek folyamán. Az idei programról Beszédes Istvánt, a zEtna vezetőjét kérdeztük, egyúttal összegzésre is felkértük a jubileum apropóján. – Mivel ez a 15. alkalom, kissé eltértünk az eddigi gyakorlattól, és a fesztivál nem feltétlenül csupán az egyes szerzőkre fókuszál, bár lesznek idén is új és visszatérő vendégeink. Ugyanakkor a folyóiratban ismét indulnak négykezes sorozatok, melyek eleve egy-egy kollektív alkotói folyamatra utalnak, ebből kifolyólag a rendezvényen a bemutatkozó estek is többszerzősek lesznek. Ez a Tuvalu című projektum, ami utal a zEtna sorozataira, melyek a 2001-es indulásuk óta mindig is azt a célt szolgálták, hogy összekössenek szerzőket, és így jussunk valami sajátos irodalmi tartalomhoz. Jelenleg speciális helyzetben találtuk magunkat, mivel a fesztivál is részévé vált a Cultstream programsorozatnak, mely egy határon átnyúló EU-s pályázathoz kötődik. Ezt az átjárást az alkotókon keresztül is ily módon valósítjuk meg, hogy magyar és szerb írók indítanak közös sorozatokat. Az első két est erről is szól.
Már a tavalyi alkalommal is a „fluid” volt a kulcsszavunk, és ez a tematika a jövő évi fesztiválra is átnyúlik majd, tehát ezzel is kötődünk A víz új kultúrájához, ami a Cultstream projekthez kapcsolódik. Az idei rendezvény toposza, a Tuvalu egy csendes-óceáni kis szigetország, melynek szunnyadó vulkánokon nyugvó korallszigetei lassan elsüllyednek az óceánban. Az eltűnés poétikája ad tehát keretet az idei estjeinknek. Olyan korban élünk, amikor intenzív változások tapasztalhatók, de közben intenzíven megéljük azt is, hogy dolgok, jelenségek, emberek tűnnek el, és helyettük mások jönnek.
Egy ilyen fesztivál úgy tud működni, és addig maradhat fenn, amíg van igény elsősorban az írók, az irodalmi közösségek részéről arra, hogy sor kerüljön ezekre a találkozásokra. Vannak szerzők, akik a 15 év folyamán minden alkalommal megjelentek itt, mások csak időnként. A másik fontos tényező, hogy a rendezvény ebben a térben megtalálja az olvasói támogatását. Amikor elindultak a zEtna projektumai, az volt az igény, hogy ezen a mi kis szigetünkön élhető körülményeket teremtsünk, illetve olyan értékeket, melyekért érdemes itt élnünk. Ebből a szempontból fantasztikus kis intézmény lett maga a fesztivál, hiszen több száz ember jelent meg itt a 15 év folyamán, születtek barátságok, születtek alkalmi kapcsolatok, amelyek némelyike azután el is mélyült... Ez is egy eszköze annak, hogy mi ezen a szigeten érezzük a közösségünket a teljes szigettengerrel, a saját kultúránkkal és a szomszédos kultúrákkal.
A Tuvalu projekt az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg (CULTSTREAM – HUSRB/1602/32/0039). Az Atollok a vulkán felett, beszélgetések a vulkán alatt, illetve a kísérő rendezvények támogatója a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi Titkárság, a Tartományi Művelődési és Tájékoztatási Titkárság, valamint Zenta Község Önkormányzata.

A zEtna (atoll) XV. Irodalmi Fesztiválja

Csütörtök, 18.00–21.00 óra.
Vajdasági Magyar Művelődési Intézet (oszlopcsarnok) Tuvalu I. [18.00] A víz új kultúrája. Megnyitó beszélgetés a Cultstream-folyam jegyében. [18.45] Könyvszigetek. Menyhárt Erzsébet kamarakiállításа. Megnyitja Kémeri Attila. [19.00] A süllyedés poétikája. Gojko Božović, Đorđe Kuburić, Snježana Rončević költőkkel Draginja Ramadanski beszélget. [20.00] Szigetcsoport – versekben I. Fesztiváli felolvasás.
Péntek, 18.00–22.00 óra.
Zentai Alkotóház. Tuvalu II. [18.00] Áttetsző műterem – Sagmeister Peity Laura (kiállításmegnyitó) beszélgetése Szarka Mándity Krisztinával; [19.00] Próbára tett emlékezet – Virág Zoltán irodalomtörténésszel Balázs Attila beszélget; [20.00] A süllyedés poétikája – Babics Imre, Falcsik Mari és Szűgyi Zoltán költőkkel Szabó Palócz Attila beszélget; [21.00] Szigetcsoport – versekben II.
Szombat, 18.00–22.00 óra.
Zentai Alkotóház. Atollak a vulkán felett / Beszélgetések a vulkán alatt. [17.00] Elváltozások – Bozsik Péterrel és Szilasi Lászlóval Szarvas Melinda beszélget; [18.00] Balázs Attilával Patócs László beszélget;[19.00] Solymosi Bálinttal Bozsik Péter beszélget; [20.00] Bodor Ádámmal Józsa Márta beszélget; [21.00] És zsírban sistereg a dal. Pálfi Ervin és ifj. Kucsera Géza szerzői estje. Közreműködik Pámer Csilla. – Szögi Csaba (Magyar Szó, 2018. november 8.)