A 2013-as MAdT szponzorai


Köszönjük a támogatást!
Vissza
Az ember vívódásai a térben
VMMI krónika
2018. november 13.
Benes József-emlékkiállítás a Zentai Városi Múzeumban

Az ember vívódásai a térben címmel Benes József-emlékkiállítás nyílik a Zentai Városi Múzeumban. A megnyitóra holnap 18.00 órakor kerül sor. Szarka Mándity Krisztinát, a múzeum munkatársát, a kiállítás kurátorát kértük fel, hogy meséljen annak apropójáról és összeállításáról. – 2014. november 14-én Benes József nyitotta meg az Ács József 100 című kiállítást. Már ekkor felmerült a gondolat, hogy jó lenne bemutatni Benes magyarországi műveit is a zentai közönségnek. Voltak ugyan korábban is Zentán és Szabadkán az 1978-as, Magyarországra történő áttelepülése utáni időszakkal foglalkozó kiállításai, de úgy tudom, az egész életmű ilyen formában, ahogy most, még nem szerepelt együtt közönség előtt. Két alappillére a tárlatnak a zentai Városi Múzeum képzőművészeti gyűjteménye és a művész hagyatéka, amelyet nagy erőkkel és odaadással felesége, dr. Gerle Margit gondoz. Ezenkívül arra gondoltunk, érdemes lenne megvizsgálni, él-e, és ha igen, miképpen a Benes-kultusz. Kiderült, hogy egy nagyon is létező dologról van szó, nemcsak Zentán, hanem Adán, Szabadkán, Topolyán és Kishegyesen is vannak olyan magántulajdonban lévő alkotásai, amelyek izgalmas történetek hordozói, és őrzői a Benes-emlékezetnek. A művek kölcsönzéséért köszönettel tartozunk Balás Piri Tibornak, Benes Lászlónak, Csernik Attilának, Edelényi Erzsébetnek, Gyurkovics Hunornak, dr. Kinka Ferencnek, Széll Bélának, Terék Annának, Török Olíviának és Zentai Róbertnek. A tárlat hangsúlyos részét alkotják Benes József Magyarországon készült grafikái, festményei. A válogatásért, valamint a képek kölcsönzéséért dr. Gerle Margitot illeti köszönet – hallottuk a kiállítás kurátorától.
Szarka Mándity Krisztinától továbbá megtudtuk, hogy Benes nevéhez művészetének legjellemzőbb motívumai, a partok és a figurák mellett egy-egy művésztársának alakját megelevenítő anekdotái fűződnek. Az egykori elbeszélő immár maga is anekdoták főhőse lett, amelyek őrzői a képek, éltetője, továbbadója pedig azok tulajdonosa. Különleges kép-történetek, melyek mindegyike gazdagítja a Benes-kultuszt, amelynek létezését joggal feltételezték, amikor egy felhívás segítségével próbálták felkutatni a Zenta és környéke magángyűjteményeiben lappangó alkotásokat, hogy a Zentai Városi Múzeum képzőművészeti gyűjteménye mellett azok is szerepeljenek az emlékkiállításon. Egy óraszerkezet az egyetemi évekből és egy utcarészlet pár évvel később rögtönzött nászajándékként megfestve ugyanazon kép másik oldalán, csendélet és a bajmoki katolikus templom egy szintén kétarcú festményen, párizsi háztetők – mind-mind egy kibogozásra váró anekdota szimbolikus hordozói. A kiállítás december 17-én zárul. – Szögi Csaba (Magyar Szó, 2018. november 13.)