A 2013-as MAdT szponzorai


Köszönjük a támogatást!
Vissza
A szórvány marad
VMMI krónika
2018. november 15.
A Magyar Országgyűlés 2015. november harmadikán meghozott döntésével Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének napját, november 15-ét, a magyar szórvány napjává nyilvánította. Ezen a napon számos rendezvénnyel hívják fel a figyelmet az anyaországon kívül, szórványban élő magyarok helyzetére, anyanyelvükért, megmaradásukért folytatott küzdelmükre. Ilyenkor elismerésekben részesítik a kimagasló egyéneket és közösségeket, amiért – létszámbeli kisebbségben is – nap mint nap megküzdenek anyanyelvükért, iskolájukért, kultúrájukért. Körülbelül egymillió magyar él ma kisebbségben. A negatív demográfiai mutatók, az asszimiláció, újabban pedig a nagy elvándorlás miatt a szórványban élők száma egyre csökken. Az anyaországban is érezhető a népességfogyás, ami nyilván még nagyobb lenne a Kárpát-medence más területeiről áttelepülők nélkül. A szórványmagyarság az egyik definíció szerint „a magyarságnak az a része, amely távol él a nagyobb magyar közösségektől, ezért tagjai a többi magyarnál jobban ki vannak szolgáltatva a többségi nemzetnek. A számarányuk nem éri el a 20 százalékot, így a törvények nem biztosítják nyelvük hivatalos használatát”.
Vajdaság nagy területére érvényes a szórványnak ez a meghatározása. De az „igazi” szórványvidéken legtöbbször már tíz százalék alatti a magyarságnak a részaránya. Ezeken a településeken nagyon nehéz megőrizni a magyar tannyelvű oktatást, érvényesíteni az anyanyelv használatát a közintézményekben, netán kiharcolni a politikai érdekképviseletet az önkormányzatban. A szórványlét egyik példája Nagybecskerek. A legnagyobb bánáti városban ugyanis nem sokat ér a tény, hogy hivatalos használatban van még (többek között) a magyar nyelv is, amikor szinte alig él valaki az adott jogával. Hogyha pedig nincs nagy igény rá, akkor már fordítószolgálata sincs a városi közigazgatásnak. De ennél is nagyobb gond az, hogy a városban az idén mindössze két magyar elsős kezdte meg iskoláztatását anyanyelvén. Jövőre sem lesznek többen. A két katolikus szórványkollégiumnak köszönve ugyan Nagybecskereken 3-4 szakon még nyílnak elsős középiskolai osztályok, de magyar általános iskolák nélkül ez sem fog menni sokáig. Persze nem könnyű szórványban élni, hisz lépten-nyomon veszélyeztet az asszimiláció. Amikor házon kívül az ember már nem sok helyen szólalhat meg anyanyelvén. Közben sok a vegyes házasság, csökken a magyar osztályok száma. Ilyen közegben sokan könnyen belenyugszanak a helyzetükbe.
A megmaradásért folyó közdelemben az elmúlt években jelentős anyaországi támogatást kap a szórvány. Sőt olyan megjegyzéseket is hallani – főként az anyaországi ellenzéktől – hogy túl sokat is kapunk. Vagy gyorsan elfelejtették, hogy mi is zajlott az elmúlt három évtized alatt az anyaországtól délre, vagy pedig soha nem is próbálták megtapasztalni – netán közelebbről is megélni – a szórványlét nehézségeit.
Most az a legfontosabb, hogy magyar állam nem mond le a szórvány közösségekről. A támogatások pedig eljutnak a „szórvány szórványába” is. A gazdaságfejlesztési támogatásoktól, az óvodafejlesztésen és az iskolások támogatásán át, a Petőfi Sándor-ösztöndíjasok segítségének is köszönve eddig nem tapasztalt segítséget kapunk. Ennél is fontosabb, hogy e programok megvalósítása keretében egyre több anyaországi látogat el a szórványba, személyes kapcsolatok, kötődések alakulnak ki. Erősödik a Kárpát-medencében élő magyarság összetartozása. A legnagyobb anyaországi beruházás Bánátban az egykori nagybecskereki Leánynevelő Intézet (Zárda) épületének felújítása, amely a visszaszármaztatása után új életet kezdhet. Ide költözik át a katolikus leánykollégium, az épületben méltó teret kap a bánáti magyar művelődési élet is. Hogy ezekkel a támogatásokkal sikerül-e majd megállítani a szinte már megállíthatatlant, arról nyilván eltérő vélemények vannak. De nem elég a kézlegyintés. A lehetőséggel élni kell. Lehet, hogy ez az egyik utolsó alkalom a bánáti szórvány megkapaszkodására. – Kecskés István (Magyar Szó, 2018. november 15.)