A 2013-as MAdT szponzorai


Köszönjük a támogatást!
Vissza
Kiállítások, bemutató, koncert Zombor városnapján
VMMI krónika
2018. február 17.
A városnapi rendezvények egy nappal korábban, már tegnap megkezdődtek Zombor monográfiájának bemutatójával. A szerb nyelvű, Istorija Sombora – grad kroz vekove (Zombor története – a város évszázadokon keresztül) című kiadványt a városi képviselő-testület dísztermében mutatták be. A promóció díszvendégei dr. Káich Katalin, professor emerita és Vasilije Krestić akadémikus voltak, akik mások mellett részt vettek a monográfia megírásában. Ezt követően ugyanitt koncertet adtak a Petar Konjović zeneiskola tanárai.
Ma (szombaton) 11 órakor Dušanka Golubović polgármester asszony megnyitja Milan Konjović 1913 és 1918 között készült alkotásainak kiállítását a festő nevét viselő galériában. A Városi Múzeumban két kiállítás is lesz. Az egyik a XX. század eleji Zombort mutatja be régi képeslapokon, illetve azok másolatain. A köztereket, reprezentatív épületeket, utcákat, várospanorámát, vallási és katonai létesítményeket, parkokat bemutató tárlat 19 órakor nyílik, majd fél órára rá a múzeum másik szárnyában, a Kortárs Művészetek Galériájában A Nagy háború fényképeken címmel nyílik kiállítás, amelynek anyagát a požareváci Történelmi Levéltár és Szerbia Katonai Levéltára állította össze. Zombor szabad és királyi város státusa elnyerésének 269. évfordulójának ünnepe szombaton este nyolc órai kezdettel színházi bemutatóval folytatódik. A városi társulat Ha Zombor Hollywood lenne címmel mutatja be a Bosnyák Ernő életét és álmait feldolgozó darabot, amit Radoslav Zlatan Dorić drámája alapján Kokan Mladenović rendezett. A városnapi program szombati része este fél tízkor Dejan Petrović és Big Band elnevezésű trombitazenekarának koncertjével zárul a Művészetek terén (Kosta Trifković tér). Az önkormányzat díszülésére szombaton délben kerül sor a Népszínházban. Számos vendég, köztük a testvérvárosok delegációinak jelenlétében ekkor adják át a város Februári Díját. Vasárnap este nyolc órakor ingyenesen tekinthető meg Milivoje Mlađenović Maestro című, Milan Konjovićról írt drámája, és ugyanebben az időpontban adnak koncertet a Városháza dísztermében a zombori kórusok. (JJ) (Magyar Szó, 2018. február 17.)