A 2013-as MAdT szponzorai


Köszönjük a támogatást!
Vissza
Augusztus 20. – A magyar államalapítás / államalapító Szent István ünnepe
A magyar államalapítás évfordulójának, államalapító Szent Istvánnak ünnepe a magyar Országgyűlés 1991. március 5-i döntése értelmében. 1991-től augusztus 20-a a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepe.

A finnugor nyelvcsaládhoz tartozó, a finnekkel és észtekkel rokon magyarság az Ural vidékéről indulva több évszázados, gyakori harcokkal nehezített vándorlás után a IX. század utolsó évtizedében érkezett a gyér szláv és avar népességű Kárpát-medencébe. Elődeink úgy vélték, hogy a Kárpátok hegykoszorúja megfelelő védelmet nyújthat a külső támadások ellen, s a térség kedvező természeti adottságai: a halban gazdag nagy folyók, a kiterjedt erdőségek, a dús legelők és a bőven termő szántóföldek végleges otthont biztosítanak a mintegy félmilliónyi magyarnak.

Ez a honfoglalás azonban nem jelentette a törzsi-nemzetségi szervezetben élő, pogány istenekben hívő lovas-pásztor nép életmódjának teljes feladását. Fennállt annak a veszélye, hogy a magyarság – hasonlóan a népvándorláskori népekhez – hamarosan felmorzsolódik, beolvad más népekbe, és eltűnik a történelem színpadáról.

A honfoglalást vezető Árpád fejedelem (?–907) leszármazottja Géza fejedelem (?–997) felismerte, hogy a magyarság csak úgy maradhat fenn, ha békés megegyezésre törekszik I. Ottó német-római császárral, kapcsolatokat keres a kereszténységgel és a nomád életmódról áttér a földművelésre. Géza ezért német hittérítőket kért, I. Ottó német-római császárnak területi engedményeket tett, s házassági kapcsolatok révén a szomszédos országokkal jó viszonyt alakított ki. A változást ellenző magyar törzsfőkkel pedig kemény kézzel számolt le.

Fia, Vajk (975–1038) megkeresztelkedett, folytatta apja politikáját, és 1000-ben István néven királlyá koronáztatta magát. István három helyről kérhetett koronát: a keleti kereszténységet megtestesítő bizánci császártól, a német-római császártól és a pápától. Mivel István a nyugati kereszténységhez akart csatlakozni, s nem kívánt a világhatalmi terveket fontolgató német-római császárság függőségébe kerülni, ezért II. Szilveszter római pápától kért és kapott koronát. Ezzel egyúttal elismerte a pápai hatalom jelentőségét is.
István célja az volt, hogy a nemzetségekre tagolódó magyarságból és az ország egyéb lakóiból – erős központi hatalom irányítása alatt – nyugati műveltségű, független, keresztény államot alapítson. Mindezek megvalósításához a legfontosabb lépés a magánbirtok intézményének megteremtése volt. Fegyveres harcban végérvényesen legyőzte a régi berendezkedést fenntartani akaró utolsó ellenfeleit, és birtokába vette az ország földterületének közel kétharmadát. A többit az egyháznak, a hozzá hűséges nemzetségfőknek és a fegyveres segítséget nyújtó német lovagoknak adományozta. Ezzel István király szilárd hatalomra tett szert, s megszilárdította az ország belső helyzetét. A királyi birtokokat – nyugati mintára – királyi vármegyékbe szervezte. Központjaikba egy-egy várat építtetett, ahonnan megbízható emberei irányították a vármegye életét. A gazdasági élet és a fegyveres erők legnagyobb része így közvetlenül a király ellenőrzése alá került.

A kereszténység felvételét német és olasz hittérítők segítségével hajtották végre. Az egyházi szervezet 10 püspökség és az önálló esztergomi érsekség megalapításával valósult meg. Az egyházszervezet mellett a szerzetesrendek is hamarosan meghonosodtak Magyarországon. A kereszténység felvétele rövidesen számos területen éreztette hatását. Ezek közül a legfontosabb a keresztény műveltség rohamos térhódítása és a nyugati írásbeliség meghonosodása volt.

István király az új szervezetet és rendet törvényeivel erősítette meg. Ezek elsősorban a magántulajdont, a köznyugalmat, az erkölcsöt, az egyházat és a kereszténységet védelmezték. 1038-ban bekövetkezett halálakor Magyarország egy fiatal, életképes, a nyugati társadalmakhoz közeli erős és független ország volt.

István királyt halála után néhány évtizeddel, 1083-ban szentté avatták, ettől kezdve Szent István napján, augusztus 20-án az akkori királyi székhelyen, Székesfehérváron a magyar királyok törvénynapot tartottak, s ott minden eléjük járuló alattvalójuk panaszát meghallgatva személyesen intézkedtek és bíráskodtak. Ezt követően évről évre, a nagy számban összegyűlt sokaság együtt hajtott fejet királyával a nagy király sírja és ereklyetartóban őrzött jobb keze – a Szent Jobb – előtt, így emlékezve Szent Istvánra. Az évszázadok múltán a törvénynap elvesztette közjogi jelentőségét, a király személyes bíráskodását a királyi kúrián való ítélkezés rendszere váltotta fel. A törvénynapi országos gyülekezet helyébe a rendi országgyűlés lépett, s az ország központja Székesfehérvár helyett Buda, majd 1873-tól Budapest lett. A nemzet azonban augusztus 20-án továbbra is eljárt tiszteletadásra az államalapító király székesfehérvári sírjához. Szent István napja nemzeti ünnep lett, s az maradt nagyon sokáig.

A második világháború után a kommunista rendszer megszüntette Szent István napját, és augusztus 20-át 1950-től, a sztálini mintára létrehozott alkotmány dicsőítésére, az „alkotmány napjának” nevezték. Később, a Kádár-rendszer évtizedeiben az „új kenyér ünnepének” is nevezték, s így próbálták ünnepélyessé tenni a nagy nyári mezőgazdasági munkák befejezését, tompítva a tömegek, mindenekelőtt a termelőszövetkezetekbe kényszerített parasztok ellenérzését.

Csak az állampárt bukása, az 1990. évi szabad és demokratikus választások és az ezzel járó rendszerváltozás után vált lehetővé, hogy augusztus 20-a államalapító Szent István ünnepeként ismét nemzeti ünnepeink sorába kerüljön.

A Szent István-i életmű vizsgálata azt mutatja, hogy az első magyar király nagy egyéniség, minden megnyilvánulásában konstruktív és reális, keresztény szellemű, reformer uralkodó volt.

Legnagyobb történelmi érdeme a magyarság fennmaradását biztosító döntése, a Nyugathoz, Európához történő csatlakozás volt. Szent Istvánban, államalapító királyunkban a magyar nemzet új életútját kijelölő alkotó egyéniséget, minden idők legnagyobb magyarját tiszteljük.