Örömmel értesítjük Önöket, hogy idén jubileumi, 10. alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű gyermek- és ifjúsági táborai közé tartozó Ludasi Népzenei Tábor, amely az elmúlt évek során a népzene és a hagyományőrzés iránt érdeklődők fontos találkozási pontjává vált.
A tábor célja, hogy közösségi és szakmai teret biztosítson a népzene, azon belül is a népi ének és citera, valamint az idei évtől a furulya iránt érdeklődő fiatalok számára. A program során hangszeres és énekes oktatás, közös muzsikálások, táncházak és közösségi események várják a résztvevőket.
Oktatók:
Komáromi Lepár Krisztina – ének
Kovács Kata Krisztina (HU) – ének, furulya
Pausch Kamilla (HU) – furulya
Hézső Zsolt – citera
Kelemen Zsolt – citera
Mihók Attila – citera
A szakmai programok mellett délutánonként és esténként is számos élmény várja a táborlakókat: kézműves foglalkozások, játékok, valamint – a hagyományokhoz híven – esti népzenei koncertek gondoskodnak a jó hangulatról. 😊
📍 Helyszín és körülmények
A táborozás (sátrazás) helyszíne a Kosztolányi Ház (Civil Ház) körüli füves terület lesz. Rossz idő esetén az épület biztosít szállást.
Az épület az elmúlt években jelentős felújításon esett át, így a korábbinál kényelmesebb körülményeket tudunk biztosítani.
Az étkezés és a tisztálkodás szintén itt lesz.
Az oktatás a Kosztolányi Házban, illetve az Alsó-ludasi Általános Iskolában zajlik.
A tábor gálaműsorral zárul.
💰 Részvételi díj
50 €/fő (vagy dinár ellenértéke)
Testvérek esetén: 40 €/fő (vagy dinár ellenértéke)
A díj tartalmazza:
napi háromszori étkezést + uzsonnát
oktatást és programokat
táboros pólót
balesetbiztosítást
hangszerek használatát
📅 Fontos tudnivalók
Jelentkezési határidő: május 30.
Alsó korhatár: 7 év
Maximum létszám: 50 fő
A furulyaoktatás a jelentkezők számától függően indul.
Elsősorban kezdő csoportot tervezünk, haladó csoport csak megfelelő igény esetén indul.
Citerát és furulyát korlátozott számban tudunk biztosítani – ezt kérjük, előre jelezzétek a jelentkezési űrlapon.
❗ Lemondás
június 21-ig: díjmentes
június 21-e után: 10 € lemondási díj fizetendő (A részletekről az érintetteket külön tájékoztatjuk.)
📞 Kapcsolat
📧 nepzeneitaborludas@gmail.com
📱 (HU) +36 30 108 99 56 (Viber / WhatsApp – Guci Mónika)
📘 Facebook: /nepzeneitaborludas
Helyszín: Ludas, Kosztolányi Ház
Időpont: 2026. július 14-18.
Információ és jelentkezés: https://forms.gle/gmRboGeWy4xNArFbA