A beszéd nehézségeiről

A hónap könyvének májusban egy lendületes, fiatalos és elgondolkodtató verseskötetet ajánlok nektek. A dinamikája nem gyorsaságában rejlik, inkább a fordulataiban. Celler Kiss Tamás második verses kötetét, A mérgezett gyalogot ajánlom a figyelmetekbe. Nem tagadom a személyes indíttatást a választott könyv kapcsán. Tamást gimnazista kora óta ismerem, akkor még a tanáraként követtem a kiforrását, azóta viszont folyamatos érdeklődéssel a költői és írói munkásságát. Szándékosan nem mondtam fejlődést, mert előttem nagyon korán megmutatkozott Tamás egyedi hangja, ha korábban erősen árnyalták is azt az éppen aktuális olvasmányai. Viszont a szövegeire ma is érvényes meglepetésszerű fordulatok már akkor megjelentek nála. Jó érzékkel tapintott rá mindig a feszült helyzetekre, érzékletesen fogalmazott meg kimondhatatlan vagy nehezen körvonalazható lelki állapotokat.

Nem célom a könyvajánlóval minősíteni a kötetet, mert igen elfogult olvasója vagyok, ugyanakkor célom rámutatni arra, miért érdemes széles körben olvasni.

Celler Kiss Tamás A mérgezett gyalog című verseskötete 2021 őszén jelent meg az újvidéki Forum és a budapesti Fiatal Írók Szövetsége közös kiadványaként. 78 oldalon 39 verset tartalmaz. A kötet mottójában olvashatjuk a cím értelmezését, miszerint a „mérgezett gyalog: sakkban használt fogalom; olyan védtelenül hagyott gyalog, amelynek leütésével az ütő fél hátrányba kerül.” Tulajdonképpen ez egy sakkcsapda. A versbeszélő hol a feláldozott gyalog, hol a csapdát állító játékos, hol pedig az átvert játékos hangján szólal meg. Ezzel a címmel a kötet máris ad egy lehetséges értelmezési szempontot, ami valóban érdekességet is kölcsönöz az olvasási attitűdnek. Ezzel a megoldással a „Vigyázz, irodalom!”-elvnek igyekszik megfelelni a kötet, miszerint a költészetet „házasítja” egy másik szakterülettel, ahogyan azt korábban a posztmodern alkotók tették, mint pl. a talált kézirattal Umberto Eco A rózsa nevében vagy Milorad Pavić a Kazár szótárában. A szerkesztői szándék itt a verseskötet tartalomjegyzékében ad helyet a sakkjátéknak. A címek mellett ugyanis a hozzájuk tartozó sakklépések megnevezései találhatók, így lehetőséget adnak egy másik értelmezhetőségnek azok számára, akik a jelzett sakkjátszámát (is) végig akarják követni. Ugyanakkor, ha valakit nem vonz a sakk, az is élvezni tudja a verseket önmagukért, amik jól megállnak és sakktól független értelmezést kínálnak.

Celler Kiss versvilága kiforrott. Jól felismerhető a hangja, amit már az Anyaméh című első kötetében is érezhettünk. Az akkor még többségében ötletekből építkező szövegvilág után, a második kötet versei elmélyültebb kérdésekre világítanak rá. Ilyenek az emberi kapcsolatok minősége és milyensége a családban, a párkapcsolatban, illetve a baráti körben. Képet adnak a mai fiatal felnőttek közösségi viszonyairól, világolvasatáról. A lírai én a maga környezetében mozog, mi is ismerősökként tekintünk a lírai te alakjaira, majd megállapítjuk, hogy az elsőre nagyon személyesnek tűnő viszonyok tágan és univerzálisan értelmezhetők, a helyzetekben bárki benne lehet.

A kötet fülszövege szerint „a versek a családról szólnak és arról, amit a családtagok mondanak egymásnak.” Ugyanakkor a beszéd és a hallgatás vagy épp az elhallgatás problémája okoz sokszor igazi gondot a lírai énnek. Mintha egyre nagyobb lélegzetet venne, ahogy halad a kötet belsejébe. A kimondhatatlanság súlya egyre nehezebb a számára, hiszen az identitás kérdései a felnőtté válás és a fiatal felnőttel szembe állított családi (társadalmi) elvárások között feszül.

A kötet talán legerősebb verse a nemzedékemmel a szőlőskertben. A vershelyzet lényege az élet „átugrása”, pontosabban a munkás korszak átalvása. Az időszakon átlebegni, amikor az elvárásoknak kell megfelelnünk, teljesítménykényszerbe fognak bennünket, és azon kapjuk magunkat, hogy lényegében nem is élünk, csak dolgozunk. Tamás versében az alvás jelentősége éppen abban van, hogy felmenti a beszélőt a munka kötelessége alól, mialatt „valakik”, vagy épp a mások vagy a társadalom lelopják a szívéről a követ, a terheket, a kötelességet. Lehet, hogy némi bűntudat ott lappang a lelkében, amiért elvonul a tettek mezejéről, de inkább kivár, mert nem érzi egészen a részének a világot. És van ebben egy igen magabiztos belső nyugalom is, mondhatni bölcsességnek, miszerint minden egyszer (magától) a helyére kerül, és az elérhetetlen szőlő is fogyaszthatóvá válik.

Ehhez az életérzéshez adnak némi igazolást azok a pszichológiai kutatások, amelyek az Y generációról, vagyis a mai 20-30 évesekről szólnak, arról a generációról, amelyik a technika száguldó fejlődésével párhuzamosan nőtt fel egy egyre inkább globálisnak mondható fogyasztói társadalomban. Ugyanez a társadalom kéri számon rajtuk a folytonos telefonozást, a közösségi média használatot és selfie-zést. E nemzedék kritikusai azonban elfelejtik, hogy a mai fiataloknak egy felgyorsult és kiszámíthatatlanabb világban kell helytállniuk. A munkaerőpiac felvevőképessége szerény, az igények viszont magasak és gyorsan változnak. (https://mindsetpszichologia.hu/y-generacio-mi-a-baj-a-mai-fiatalokkal cikk nyomán) E nyomás hatására elhárító mechanizmusok lépnek életbe, amik a kötet szövegeiben is kifejezésre jutnak, mint például az előredőlve című versben. „indulni csak akkor indulunk, ha // biztosan tudjuk, hogy messze jár, mert hazafelé // egyikünk összefutna vele a kihalt utcán”, majd az ami szétosztható címűben „megnyugtató arra gondolni, hogy az // összes naiv, nevetséges hibám csak // díszlete valami nagynak,”

A beszéd nehézsége a kimondhatatlanságban és a félreértésekben jut kifejezésre. Ez utóbbi a párkapcsolat helyzeteiben vagy az apával folytatott eszmecserékben fordul elő. Az előbbi esetén szükségszerűvé válnak a magyarázkodások a se veled-se nélküled-kapcsolatok idején, amikor a lírai beszélő elhallgatása csendes vallomást sugall. Az ami bizonyítható című vers erősen személyes síkon tartja a helyzetet, de él az élményszerűség hatásával, és az átlagos hétköznapi történések mindenkire vonatkoztathatóságával. A beszélő személyes jelenléte uralja a verset, hiszen végig cselekszik: letölti a programot, kíváncsiságból használja is, még álmában is tesz-vesz és beszél. Ugyanakkor maga a beszéd, a kimondott név, a kedves megnevezése is zajjá válik a zajok sorában. De ez ugye más, mint a többi, mert nem hétköznapi, sőt váratlan és megdöbbentő. Épp a váratlansága lesz a sokkoló, ez hangsúlyozza ki azt is, hogy a kimondott név mögött milyen mélységű elhallgatott gondolat rejlik – ezen túl pedig milyen mélységű érzelem, amit a vers szövege elhallgat a másik hiányáról, vagy akár a még mindig tartó szerelemről. A vers így a zaj és a csend ellentéte között feszül. A zaj-hang megléte és hiánya a logika és az érzelem párhuzama, és ebbe fut ki a vers is, amikor a reggeli ébredés után nappal (az éjszaka misztikumából ráébredve) megmagyarázza magának a szerelmet, amit értenie kellene. A feltételesség is a logika kudarcát bizonyítja. A logika kudarca (és a materialista megtapasztalásé is egyben), hogy bár a zajok visszajátszhatók, megörökíthetők, a közöttük feszülő csendek csak átélhetők, ésszel megmagyarázhatatlanok, és épp a maguk egyszerisége folytán válnak súlyosakká, amiért nem játszhatjuk őket vissza.

A hiány motívuma felerősödik a családi témákat érintő versekben is. Hiány mutatkozik a felek kommunikációjában, a vitában és a meghallgatásban, a szeretetben, a sikerben, stb. Visszatérő lírai te az apa, aki hol a közvetlen szülő, hol pedig az egyik ősapa vagy a felnőtt társadalom képviselője. Az alaphelyzet a szülői elvárásnak nekifeszülő fiatal felnőtt, aki öntudatosan fogalmazza meg a kérdéseit, de bírálja is szülőjét. Családtörténetek villannak fel, epizódok, amik túlnőnek önmagukon, és egy párhuzamos versvilágot építenek a lírai én köré. Ebben a versvilágban a férfi felmenők mind valamiben kudarcot vallottak, vagy olyannyira szerették volna azt elkerülni, hogy közben falakat építettek maguk köré: „mint egy jó kőműves, / építettél magadnak nagy, / megmászhatatlan életet” majd másutt „én csak most ásom a medret, hogy az életemnek / biztos folyása legyen, te pedig mész előttem, / és előre végigrakod a partot homokzsákokkal.”

A felnőtté válás sokszor hiábavaló megpróbáltatások elé állítja a lírai ént, vagy a sikertelenségben gyökerező örökséget testálja rá. A hiábavalóságot érzékelhetjük a versekből előbukkanó közismert szólások és közmondások tartalmában is, mint a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát vagy a veszett fejsze nyele, illetve az ördög sosem alszik. Míg az előző kettő frazeológiai elemet eredeti jelentésében, de átírva és a szövegegészbe olvasztva fedezhetjük fel a versekben, az utóbbi szólás esetében Celler Kiss Tamásnál „mégis elaludt az ördög, és álmodta az egészet”, a mások által mesélt emlékek egyébként is esetleges képeit. Az elbeszélői hangnem mellett talán éppen a mindenki által jól ismert, néhol már-már közhelyes szófordulatok miatt tűnnek a versek könnyen érthetőknek.

Ez a közérthetőség hozzájárul ahhoz, hogy Celler Kiss Tamás második kötete széles körben olvasókra leljen, nem csak a saját generációjában, hanem a nála fiatalabbaknál, de az idősebb korosztálynál is. Előveszem én is még ezt a kötetét sokadszorra, hogy a újra találkozzam a lírai énjével „a festői tájban, mint egy hanyag ecsetvonás”-sal.

Smit Edit (2022. május)