Péntek, 2024.06.14.
VMMI

Vers

Kifulladás után

versek

  • Szerző: Oláh Tamás
  • Megjelenés éve: 2021
  • ISBN: 978-86-323-1158-9
  • Kiadó: Forum Könyvkiadó Intézet

 

Cigi, Párizs, eső, Godard

 

Oláh Tamás: Kifulladás után, Forum Könyvkiadó Intézet, Újvidék, 2021.

Oláh Tamás költő, teatrológus, dramaturg első kötete, a 2021-ben a Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában megjelent Kifulladás után művészeti ágakon átívelő alkotás. A költő a vizuális művészetekben, legfőképpen a francia új hullám meghatározó filmjeiből kölcsönzött képkockákban találja meg inspirációját; ezeket variálja, formálja át és fűzi tovább érzékeny lírai hangon a kötet. A különböző intertextuális elemek, irodalmi és filmes allúziók által képzett versvilág kiváló érzékkel ragadja meg forrásanyaga, a hatvanas évek Franciaországában csúcsra jutó nouvelle vague modern filmnyelve által megteremtett életérzést, érzékien ábrázolva az elidegenedett lét, a kiúttalanság és a boldogságeszmény törékenységének, elérhetetlenségének tapasztalatát.

Az első ránézésre talán zavarbaejtő mennyiségű idegen nyelvű idézetben és verscímben, rendezőben és filmes karakterben bővelkedő kötet nem árul zsákbamacskát, explicit utalásokkal jelzi, mi inspirálta a költőt az egyes versek megírása során. Oláh legszembetűnőbb filmes referenciája éppen a kötet címében (Kifulladás után) fedezhető fel, ami a francia új hullám stílusforradalmárának, Jean-Luc Godard-nak 1960-ban megjelent Kifulladásig című filmjével lép párbeszédbe. A címválasztás nem véletlen, a kötet ugyanis több versen keresztül vizsgálja, mi következik a metaforikus értelemben vett kifulladás, a férfi-női kapcsolat dezintegrációja, halála után. Godard mellett feltűnik még egy másik nagy hatású francia rendező, Eric Rohmer filmje is, az 1967-ben megjelent La Collectionneuse (magyarul A férfigyűjtő), amely a kötet nyitóversének címadójaként is szolgál. A vershelyzet a film cselekményét veszi alapul, a versbeszélő a film főszereplőnőjének, Haydée-nak a férfiakkal (és feltételezhetően magával) való terhelt viszonyát tematizálja, részletes környezet- és tájleírásokkal, izgalmas költői képekkel és alakzatokkal érzékeltetve a vers melankolikus hangulatát: „mellkasom befelé hallgató ház / homlokom összetépett freskó” (La Collectionneuse). A nyitóverset követő ciklus címe ismét Godard-hoz tér vissza, Qu’est-ce que c’est Dégueulasse?, szabad fordításban „Mit jelent, hogy visszataszító?”.  A kérdés a Kifulladásig című film végén hangzik el „a kiábrándult kisfiúsra nyírt / amerikai lány” szájából, akiről a könyv címadó verse, a kifulladás után is megemlékezik. A ciklus első,  párizsi elégia című versében Oláh közvetlen utalást tesz a francia mesterre:  ”itt eszedbe jutnának / a godard-filmek/ ha láttál volna egyet is / valaha”. Hogy a gúnyos felhang vajon a versbeszélő által megszólított vershelyzetbeli személyhez, vagy magához az olvasóhoz szól? Ezt természetesen nem tudhatjuk, része a gondosan kitervelt kompozíciónak. Van azonban, ami mégis az utóbbira enged következtetni: a fikciós elidegenítés elve, amely a Godard-filmben a lopott kocsival száguldó főhős, Michel esetében a közönséghez való kibeszélés aktusában mutatkozik meg, talán Oláh kötetében is érvényesül. A kötet számos más verse is bővelkedik filmes utalásokban, ilyen például a Vivre sa Vie (szintén Godard filmje) és a Lost in Translation (Sofia Coppola rendezése) is. Oláh verseinek intertextuális utalásai is számottevőek – feltűnik Fenyvesi Ottó, Hervay Gizella, Horatius, Paul Celan, a Rolling Stones, Susan Sontag és Tolnai Ottó is a mottókban.

A filmes utalások mellett a vizuális kultúra erőteljes jelenlétének ismertetőjele az ekfrázis, a képleírás retorikai alakzata is, mely a kötet számos versében megtalálható: „kiszínezett / öltönyös alakok / a századelő divatja szerint / zsirárdikalapban sétálnak / keresztezve a lovas kocsik / és automobilok útját” (new york, 1911). A versek címükben is jelölik a különböző verbálisan illusztrálni kívánt képek fajtáit, ilyenek a still life, veracruz, 1847 (dagerrotípia, 7x8 cm), new york, 1911 ([4k, 60 fps] A Trip Through New York City in 1911), és a landscape. Egyéb fényképezésre, látásra és vizuális percepcióra tett utalásokban is bővelkedik a szöveg: látens kép, fényszennyezés, sötétkamra, tánc, kioldás, látási viszonyok, (Zárszerkezet) „pixelek maszatolják el / a körvonalaid” (szintvonalak), „betakar a képzaj” (lost in translation).

A képiség versekben való erőteljes jelenlétéhez hozzájárulnak még Bezzeg Gyula fotói is, melyek a verseket témájukban és hangulatukban illusztrálják. Bezzeg fotói fekete-fehérek, meztelen női testeket és testrészeket ábrázolnak intim helyzetekben, mindennapi tevékenységeik közben kimerevítve: ablakban állva, párnak között, zuhanyban és fürdőkádban, könyvespolc előtt, cigarettacsikket morzsolva, könyv fölé hajolva. A fotókból áradó egyszerre bensőséges és személyten hangulat kiválóan illeszkedik a versek által megfogalmazott hiányérzet, elidegenedés, veszteség tapasztalatához. A vágyott másikat megszólító költeményekben a lírai én emlékezetéből előhívja az egykori idillikus állapot képeit, amelyekhez azonban a jelenben már képtelen visszanyúlni „kitömött szavak között fekszünk / hamarosan elveszítjük egymást” (Claire), „amit akarunk / nincs ott közöttünk” (kifulladás után). A másiktól való elidegenedés jele a nyelv funkciótlansága, a verbális kommunikációra való igény teljes megszűnése is: „elharapott nyelvű hallgatás” (fényszennyezés), „de válaszaidból a jelentés/ a fordítással elveszett/ talán félreértettük / magunkat is” (lost in translation), „esőként hull ki a szánkból/ a csend” (landscape). Ahogy a hivatkozási alapként szolgáló filmek, úgy Oláh Tamás versei is a be nem teljesedett, megsemmisült szerelem témája köré épülnek. Míg a Kifulladásig című filmben Michel Poiccard és Patricia szerelme tragikus véget ér, addig a címadó versben a lírai én is hasonló tapasztalatról számol be: „kitömött szavak közt fekszünk / hamarosan elveszítjük egymást” (kifulladás után). A párkapcsolat összetett drámaisága a versek döntő többségében tematizálódik: a versbeszélő komor beletörődéssel vegyes vágyakozással hívja elő a képeket emlékezetéből, hogy aztán meghökkentő képzettársításokon alapuló utólagos reflexiók segítségével értelmezze őket „elloptuk ezt a nyarat is / mint bűzlő koldus a kenyeret” (párizsi elégia), „tested a távolság / vaktérképe lesz / rárajzolom/ emlékedet” (szintvonalak). Oláh kötetében a stílusé a kitüntetett szerep a költemények megkomponálása során: versnyelve hangulatokra, benyomásokra, érzésekre épít, gyorsan váltakozó képkockái úgy peregnek, akár egy filmben. Bejárja velünk a Montmartre tetejét, cigarettázunk párnák között, az eső mintha szakadatlanul csak esne, és megjelenik Párizs káprázatos világa, amely a költő és – a kötet végére minden bizonnyal – az olvasó számára is a végtelen lehetőségek tárházáva, a megismerés, a felfedezés szabad terepévé válik.  

Habár koncepciója miatt első pillantásra kemény diónak tűnhet, a Kifulladás után értelmezésének nem alapfeltétele a versekben felvonultatott filmművészeti alkotások és fogalmak ismerete, a megidézett filmek csupán hozzáadott értelmezési horizontokat nyitnak meg, nem pedig lehatárolják azokat. Oláh Tamás versei teljes egészként értelmezhetőek univerzális témáik, érzékeny ábrázolásmódjuk, izgalmas lírai hangjuk, és felforgató költői képeik folytán. Filmekkel vagy azok nélkül, a Kifulladás után minden olvasó számára tartogat valamit, amiért érdemes elolvasni a kötetet.

 

Serfőző Réka (2023. augusztus)

Videók