Monográfia, Történelem
ELŐSZÓ
A magyar függetlenségi harc 1848–1849-ben a dél-magyarországi hadszinhelyen kezdődött s ugyanott nyert tragikus befejezést.
Munkám ama hadműveleteket tárgyalja, melyekben a magyar hadak a fölkelő szerbek s utóbb az egyesitett osztrák–szerb csapatok ellen harcoltak.
Az ellenfél részéről ezen hadműveletek politikai alapon két külön epochát képeznek, – a szerb vajdaságért, majd az egységes monarchiáért való harc által; de miután ezeknek katonailag csak egy közös céljok vala: a magyar hadsereg leverése, e két időszakot magyar hadtörténeti munkámban külön választani fölöslegesnek tartottam.
Eme hadmüveletek néphadak és rendes csapatok kisebb és nagyobb szabású vállalatait s a déli magyar hadseregnek a déli osztrák hadsereg ellen intézett küzdelmeit tárják elénk.
Fontos részei ezek a magyar haditörténetnek, melyekből okulhat az utókor. A kisebb és nagyobb vállalatok igen alkalmasok arra, hogy az ifjabb katonai nemzedéknek a csapatvezetésben tanító iskolául szolgáljanak.
A délvidék harcterületeit bejárván, megösmerjük Szt. Tamásnak 1848-ban európai hírnévre alig érdemes szereplését. Az uj nemzedék megjegyzi magának, hogy a gyászos polgárharcban Fejértemplom, Periasz, Strázsa (Lagerdorf), Jarkovácz, Hegyes, Mosorin, stb. a magyar fegyver-dicsőség maradandóan emlékezetes helyei.
A honvéd zászlóaljak egy része (ezek közt a hires vörös sipkás 9-ik zlj.) a délvidéken nyerte a tűzkeresztséget, a férfias küzdelem első. iskoláját; e zászlóaljak már itten s utóbb a főhadszinhelyen (a Tiszától az osztrák határig) s Erdélyben is, vitézkedésükkel bámulatba ejték a müvelt világot.
Az itthon volt magyar ezredekből az egri Wasak, a nagyváradi Mihály nagyherceg – ma József főhercegünk ezrede, a debreczeni Don Miguelek, – Ferencz-Károly, Turszky s a többi ezredek zászlóaljai, mind meg annyi hősök, már a délvidéken küzdötték ki a nem múló fegyver dicsőség hervadhatatlan babérjait.
Ezredjök nevelte e vitéz csapatokat s ezek képezték a honvédeket, nevelvén bennök a katona legszebb erényét a vitézséget, melyet az ellenségben is becsülnünk és tisztelnünk kell.
A kiváló erkölcs mellett tárgyilagos önbirálattal, fogyatkozásainkat is a hazai történelemből ismerhetjük csupán, – mig a hadmüveletek a haza földjén tájékoztatnak bennünket.
A fentiekből kitetszik, hogy munkámat nem a politikusnak, de a hadtörténelem kedvelőinek írtam. A délvidéken tartózkodván, több harcterületet szemrevételezés folytán megösmertem. Ezeket s a rendelkezésre álló – ugyan bőséges, de még mindig hiányos – adat anyagot tanulmányozva, a dél-magyarországi hadszinhelynek eddig kevés részletességgel tárgyalt hadi eseményeit tanulmányszerüleg – s úgy vélem – tárgyilagosan megirva – adom át az olvasónak.
Szabadkán, 1901. szeptember hónapban.
Olchváry Ö.
***
A szerzőről (Utószó)
A magyar történelem egyik legjelentősebb, sorsdöntő eseményével az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc történetével a történetírás nem sokkal annak befejeződését követően kezdett el foglalkozni, és foglalkozik kitartó figyelemmel napjainkban is. A máig jelentősre duzzadt magyar történeti irodalomban és a történelmi tudatban a délvidéki események – ritka kivétellel – sohasem álltak a magyar történetírók és a történettudomány figyelmének középpontjában, annak ellenére sem, hogy 1848-49-ben az első katonai összetűzések a „dél-magyarországi hadszínhelyen” kezdődtek el, „s ugyanott nyertek tragikus befejezést” is.
A délvidéki eseményekkel – a legjobb szakértőjüknek számító Thim József művei mellett – a XIX. század utolsó évtizedeiben elsősorban a Bács-Bodrog Vármegye Történeti Társulata körül gyülekező szerzők foglalkoztak részletekbe menően – és nem mindig elfogulatlanul.
A XIX. századi szerzők történeti művei közül azonban, műfajánál és módszerénél fogva, megkülönböztetett figyelmet érdemel Olchváry Ödönnek A magyar függetlenségi harc 1848-1849-ben a Délvidéken (Egy áttekintő- és 9 csata-vázlattal) című műve, amely a tájainkon lejátszódó események első, és máig is egyetlen hadtörténeti elemzése.
Az 1851-ben született Olchváry Ödön katonai karrierje 1871-ben kezdődött, amikor az előzetes tiszti tanfolyamot követően a Ludovika Akadémián, majd a brucki lövésziskolán részesült hadászati képzésben. Tiszti karrierjét szokványosnak mondhatnánk, ha azt 1887-ben és 1889-ben nem szakította volna meg tanári működése a Ludovikán, valamint a gyakran megjelenő hadászati és hadtörténeti tanulmányai, amelyekkel talán a karrierjében megélt csalódásokat orvosolta.
A korabeli kiadványokban számos hadászati és hadtörténeti dolgozata jelent meg, közülük hadd emeljük ki a Hunyadi János hadjáratai című, 1886- ban készült értekezését a Ludovika Akadémia Közlönyében, és az 1888-ban íródott, a Hadtörténeti Közleményekben megjelentetett munkáját, A magyar államterület déli és Balkán félszigeti északi hadszínhelyeinek hadiméltatása és levelezését. A millenáris kiállításra ő készítette el a muhi csata leírását, amely ott kiállításra is került, és egyben ez a legtöbbet emlegetett műve is.
A történelmi események iránt érdeklődő olvasó ezúttal A magyar függetlenségi harc 1848–1849-ben a Délvidéken című művét veheti kézbe, amely először Szabadkán jelent meg 1902-ben.
Olchváry Ödön 1899. április elsején került Szabadkára, ahol a szabadkai VI. honvédezred kiegészítő parancsnoka lett. Feltételezhetően ekkor kezdett el foglalkozni az 1848–49-es délvidéki hadieseményekkel is, és a lehetőséget kihasználva személyesen is bejárta a legnagyobb csaták helyszínét, tehát nem „vakon”, terepismeret nélkül írta hadászati elemzéseit.
Nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy ez idáig csak szűk szakmai körökben ismert műről van szó. Olchváry, ahogyan művének előszavában maga is mondja, azokkal a hadműveletekkel foglalkozott, amelyekben a „magyar hadak a fölkelő szerb s az utóbb egyesített osztrák–szerb csapatok ellen harcoltak”. Vizsgálódásai és értekezése elsősorban hadviselés-elméleti megalapozottságú, amelyben a társadalmi és politikai kérdésekkel csak oly mértékben foglalkozik, amennyire az az egyes események megértéséhez szükséges. A magyar–szerb hadakozás okáról tárgyilagosan, röviden értekezik, és ilyen módon ismerteti a szerbek autonómiatörekvését is. A műben felhasznált irodalomjegyzékből is látszik, hogy Olchváry az események hadászati aspektusát helyezi előtérbe.
Olchváry Ödön A magyar függetlenségi harc 1848–1849-ben a Délvidéken című munkája az átfogó művek minden ismérvével rendelkezik még akkor is, ha maga is azt vallotta, hogy művét nem a „politikusoknak, de a hadtörténelem kedvelőinek” írta. Kézbe veheti mindenki, az is, aki a délvidéki események iránt szakmai szempontból, és az is, aki csak történelemkedvelőként érdeklődik.
Ózer Ágnes
Fülszöveg: Még ma is látom, ismerem azt a helyet, ahol a tanyánk állt. Ma már csak a domb van meg belőle, a tanya visszahúzódott, visszabúj...
A zentai Kálmány Lajos Népmesemondó Versenyen 2012-ben kért meg Gruik Ibolya, hogy napilapunk mellékletébe, az Üveggolyóba írjam meg gondolataimat ...