Szombat, 2024.12.21.
VMMI

Monográfia, Társadalomtörténet

Bácsgyulafalva családkönyve

(1883–1924)

  • Szerző: Bálint Károly
  • Megjelenés éve: 2015
  • ISBN: 978-86-86469-93-9
Részletes megtekintés a VAMADIA kiadványtárában

Fülszöveg

 

Bálint Károly mérnök, a család harmadik generációs tagja nagyapja nyomdokaiba lépett. Kutakodni kezdett, hogy családja, rokonsága mely településekről érkezett új lakóhelyére, Bácsgyulafalvára. Ugyanakkor azt is szerette volna kideríteni, hogy név szerint kik voltak azok, akik a Telecskai-dombokon 132 évvel ezelőtt megtelepültek. Ők írtották ki a derékig érő fűtengert, a gyomnövények erdejét, és pusztán két kezük munkájával települést hoztak létre, melynek lakói annak ellenére, hogy a szélrózsa minden irányából érkeztek, évtizedek alatt közösséggé kovácsolódtak. Valahányan bácsgyulafalviak lettek. Mielőtt megjelent nagyapjának, id. Bálint Józsefnek önéletírása, Bálint Károly már hozzákezdett az adatgyűjtéshez. Bőséges forrásul felhasználta a Kalocsai Egyházmegyei Levéltár interneten is elérhető adatbázisát, amely a bácskai anyakönyvek másolatait tartalmazza, valamint levéltári kutatást folytatott és kérdezősködött falubeliektől. Egy esztendőn keresztül saját adatbázist hozott létre, amelyben szerepel a születési, házassági és a halotti anyakönyvekből az összes bácsgyulafalvai lakos kiírt adata (vezeték- és keresztneve, az anyja vezetékneve, a bejegyzés eseményének időpontja és oka, a lakóhely házszáma és az illető származási helye). A közel tízezer soros adathalmazba vitt 90 esztendő anyakönyi beírásai 1924-ig már kehetővé tették, hogy kirajzoldójon az első telepesek megközelítően pontos névsora leszármazottaikkal együtt, valamint kiderüljön annak a teleknek a száma is, amelyet idejövetelük során sorshúzással megkaptak.

 

Dr. Lábadi Károly