Kërësztapám nadrágja

ELŐSZÓ

Az al-dunai székely közösség gyermeke vagyok. Székelykevén születtem, itt serdültem öntudatos ifjúvá. Kora ifjúságom óta nagy érdeklődéssel viseltettem népcsoportom, a bukovinai székelyek kultúrája, hagyományai iránt. Olyannyira, hogy húszéves koromban a gyökereimet keresve el is mentem Bukovinába. Bejártam az öt egykori magyar falu, Istensegíts, Fogadjisten, Hadikfalva, Andrásfalva és Józseffalva utcáit, mezeit, temetőit. Hazatértem után kutatni kezdtem népünk történelmét, hogy megfejtsem a titkot: hogyan kerültek elődeim Bukovina fennsíkjáról, az Al-Duna egykori mocsarai közé? Negyed évszázad után ezt az utat immár érett fejjel is megismételtem: hogy „látva lássak”...

A hagyományok mellett odahaza mindig nagy érdeklődéssel figyeltem népem hétköznapi életét. Könyvemben e megélt hétköznapok kedves kis történeteit próbálom továbbadni. A három, lápon, ártéren megkapaszkodó településen, Székelykevén, Hertelendyfalván és Sándoregyházán közülük száznéhányat sikerült felnyalábolnom. A legtöbbet mégis éltető közegemben, Székelykevén gyűjtöttem össze. Ez csak egy morzsalék a nagy kerek egészből: és mégis, mennyi minden van benne... Közösségemnek mindenkor hálával tartozom.

Gyermekkoromban szájtátva hallgattam a felnőttek: a nagyszüleim, a szüleim, a rokonok, a szomszédok és más falubeliek beszélgetéseit. Könyvemben a szülői házunk előtt letelepedő idős „népek ”, az ünnepi vagy hét köznapi összejöveteleken mesélők kacagtató vagy titokzatos történeteit próbáltam megörökíteni. Igyekeztem tájjellegű, eredeti képi világukba visszaforgatni, s újrafogalmazva elmesélni őket a magam s a megtartó hagyományok iránt érdeklődők szórakoztatására.

Előfordult, hogy olykor átkereszteltem a hőseimet, vagy finomítottam egy kicsit az elbeszéltek élén. Tudom, ezért is megkövezhetnek. Ám tisztes emlékük fennmaradása végett nem tehettem másként.

                                                                                                                                                    Herceghalomban, 2011 novemberében, advent első vasárnapján

***

Tréfás al-dunai székely mesék, mondák, történetek

(...)

Pétër László gyűjteménye nem módszeres néprajzi gyűjtés eredménye. Elmondása szerint a kötetben olvasható történeteket gyermekkora óta sokszor hallotta a családjában, a „székeliektől”, a hertelendyektől, a sándoregyháziaktól. Most ezeket több évtized után visszaemlékezve leírta, megszerkesztette, kikerekítette. A kötet mindössze egyetlen valódi hiedelemmondát (A boszorkány) tartalmaz, viszont számos esetben megjelennek a hagyományból még jól ismert babonák (A szarvas boszorkányok, A halálhozó kutya, a Szümölcsküldés, A bátorságpróba, A kerti ember stb.), de jelen esetben már csak egy-egy tréfában, amelyben lelepleződnek. Két klasszikus rátótiáda szerepel a kötetben: Az ivánovai templom centírozása és A mohaëvő tehen.

A történetek legtöbbje a való életből merít. Szinte egy al-dunai panoptikum jelenik meg előttünk. A kisgyermektől az élettől búcsúzó öregekig sorban megjelennek lelki szemeink előtt – sokan név szerint is, olykor egyszeri emberként – az elmúlt évszázad „székeli” figurái: a kocsmázók, a mesterek a papok, a csőszök, a mozis, a szerelmesek és az immár a halálra készülők.

(...)

Részlet Kóka Rozália utószavából

Fülszöveg

Pétër László grafikusművész a Belgrád melletti Székelykevén (Skorenovac) született, nevelkedett, és már családos férfiként a délszláv háború idején települt át Magyarországra. Az elmúlt két évtized óta tartó távollét se idegenítette el övéitől, máig is az al-dunai bukovinai székely közösség hűséges gyermeke. Könyve nem módszeres néprajzi gyűjtés eredménye, hiszen elmondása szerint a kötetben olvasható történeteket gyermekkora óta sokszor hallotta családjában a „székeliektől”, a hertelendyektől, a sándoregyháziaktól. Most ezeket több évtized után visszaemlékezve leírta, megszerkesztette, kikerekítette, illusztrálta… A történetek legtöbbje a való életből merít. Szinte egy al-dunai panoptikum jelenik meg előttünk, amelyben a kisgyermektől az élettől búcsúzó öregekig sorban vonulnak el lelki szemeink előtt – sokan név szerint is, mások „ëccëri” emberként – az elmúlt évszázad „székeli” figurái: a kocsmázók, a mesterek, a papok, a csőszök, a mozis, a szerelmesek és az immár a halálra készülők. A történetek sorát végül a „székeli aranyköpések” csokrával toldja meg a szerző.

Kóka Rozália