Képzőművészet
Két határon túl
A szlovákiai magyar alkotóművészek egy csoportja 2014 derekán a szervezet hatékonyabb működésének érdekében javasolta a társaság tevékenységének megújítását. A Magyar Alkotóművészek Szlovákiai Egyesülete (MAMSzE) néven létrehozott „régi-új” civil fórum a múlt eredményeinek átmentése mellett új törekvéseket, korszerűbb működési formát fogalmazott meg alapszabályában. A szervezet stabil anyagi hátterének megteremtésén túl fontos feladatuknak tartják a határon túli magyar művészekkel, művészeti közösségekkel a kapcsolatfelvételt, valamint az együttműködést a civil szervezetekkel. Ennek első állomása a vajdasági és a felvidéki magyar képzőművészek cserekiállítása. A művészeti projekt pályázati/szponzori lehetőségeinek felkutatását a Kernstok Károly Művészeti Alapítvány vállalta fel, s a Vajdasági Magyar Művelődési Intézettel karöltve szervezi a kiállításokat, bonyolítja a kiállítások megrendezését.
A Két határon túl című tárlatokon 26 szlovákiai és 28 szerbiai magyar művész alkotását mutatják be a szervezők. A kiállítássorozatban felvonultatott műalkotások olyan vizuális kommunikációknak tekinthetők, melyek párbeszédre ösztönöznek, melyek a határokon átnyúló nemzeti összetartozást erősítik.
A felvidéki és vajdasági képzőművészek (grafikusok festők, építészek, szobrászok, iparművészek) csoportos kiállítása válaszokat adhat a hasonló, speciális élethelyzet problémáira. Egyfajta szellemi körkép a tömegkultúra jelenségeinek elvetésére, a kultúra, a társadalom világában zajló folyamatok megmutatására. Feltár olyan nemzedéki, egyéni és nemzeti identitásjelenségeket, melyeknek kulturális, művészeti jelentősége túlmutat a globális integráció fejleményein meghatározva a kisebbségi lét szellemi környezetének megértését és tiszteletét. A regionális szintű kiállítás- és programsorozat az új partnerkapcsolatok kialakítását, a társadalmi információáramlást, a közösségfejlesztést, az innovációs folyamatok cseréjét is lehetővé teszi.
A Limes Galériában 2015. július 24-e és augusztus 23- a között fogadják a vajdasági művészeket, ahol a hivatásos képző- és iparművészek 2-4 művének bemutatására lesz lehetőség. A többségében fiatal képzőművész-kiállítók mellett a térség ikonikus művészei is részt vesznek a tár- ^ laton. A felvidéki művészek tárlata Zentán 2015. szeptember 16-ától tekinthető meg, ezt követően október 19-től november 15-ig tartó időszakban Szabadkán mutatják be a műtárgyegyüttest.
A programsorozat művészeti menedzsere Miglinczi Éva. A két művészettörténész, Wehner Tibor és Szarka Mándity Krisztina mellett a szervezési, lebonyolítási feladatokban a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet megbízott igazgatója, Gondi Martina, Mezei Erzsébet zentai grafikusművész, a MAMSzE kuratóriumának tagjai, Kopócs Tibor, Csémy Olivér, Litomericzky Nándor, a Kernstok Károly Művészeti Alapítvány képviseletében Virág Jenő és a szabadkai Artporta Galéria művészeti vezetője, Molnár-Csikós Virág vesznek részt.
Mindkét művészcsoport fontosnak tartja a határainkon túli magyar művészek/művészet bemutatását, s alkotásaikon keresztül betekintést nyújtanak arról a közegről, mely ha nem is ismeretlen, mindenesetre kevéssé ismert a két határon túl élők számára.
Miglinczi Éva
Előszó Kedves Olvasó! Mikor játszottál utoljára igazán jót? Mennyire ismered a saját lakóhelyed? Tudod-e a környezetedben lévő régi, letűnt korokat...
Fülszöveg A tanya sajátos jelensége a magyar tájnak, kialakulása a XVIII. század második felére tehető, amikor a paraszti gazdálkodás – az állatten...