Önéletrajz, Napló, Történelem
Fülszöveg:
Miért kellett meghalnia annak a rengeteg embernek, gyermeknek? Ezt kérdezte Zlata Filipović tizenegy éves szarajevói kislány nap mint nap a naplóját írva. Minden szavával ezt kérdezi Edo Jaganjac mentőorvos a Szarajevói hercegnő című csodálatos dokumentumregényében.
Requiem, a keresztény világ gyászmiséje, de szimbolikája is az elmúlásnak, halálnak, kegyeletnek. Az elmúlás után jön az újjászületés, a megújhodás, kultúránk több ezer éves misztériuma, a feltámadás. Az élet parabolája mindig bizonyítást nyer: születés, alkotás, elmúlás. Ha megjelenik az erőszak, egy háború, hát felborul az emberi alkotási rend, de a természet, az isteni rend visszaveszi a jussát, elsiratja halottait, javít, és egy újszülött gyermek sírásával ismét megindul az élet.
Ebben a könyvben megtörtént események sajátos feldolgozásával próbálkoztam, hiszen történéseim dokumentumnak is megfelelnek.
Köszönöm mindenkinek, aki harminc év után is emlékszik a Szarajevóban történtekre. Béke poraikra, akik távoztak az élők sorából, nem feledkezünk meg róluk, mert halálukkal biztosították a mi további zavartalan életünket.
A könyvről:
A 30 éve kezdődött balkáni háború legnagyobb vesztesét, Szarajevót idézi fel a szerző. 3,5 évi ostrom, 12000 halott (1600 gyermek). A világ civilizációs csődje játszódott le egy vajdasági, magyar művésztanár szeme láttán. Ebből a szempontból próbál magyarázatot találni, kinek volt és mi célja földig rombolni egy olimpiai várost. Várost, hol százával jöttek a vajdasági gyerekek, mert befogadták őket.
A délszláv háború előtt, a vajdasági magyarok közül is sokan Szarajevóban folytatták a tanulmányaikat, köztük Baráth László, aki a zenei pályát választotta és klarinétművész lett. Önéletírás, élménybeszámoló, élettörténet, napló, bárminek is nevezzük a könyvet műfajilag, nem tévedünk. Valahol mindez egyszerre.
Szarajevó sok vajdasági magyar fiatalnak egykor a jövőt jelentette. Az ottani egyetemen tudtak továbbtanulni, megfelelő képzést szerezni, elindítani a szakmai, művészi karrierjüket. A háború viszont mindent felfordított.
Baráth László fiatalként érkezett Szarajevóba, ahonnan a pusztítások közepette távozott, menekült el, amikor már javában folytak a harcok. A boldog békeidőket és a szörnyű borzalmakat is dokumentálta az Eltévedt lövedékekben, amely a VMMI Emlékezések 15. köteteként jelent meg az 1992. április első napjaiban kezdődő szarajevói ostrom harmincéves évfordulóján.
Baráth László, művésztanár: „Szarajevó Európa Jeruzsáleme volt. Több vallásos, több kultúrás város, és ezt talán valahol elgondolták, hogy ezt a hatalmas egységet, ezt a gyönyörű együttélési technikát meg kell szüntetni. Én így érzem. Mivel pedagógus vagyok, zenetanár, művésztanár, nekünk még fájdalmasabb ezt feldolgozni, ugyanis emberi és szakmai megbecsülés, amit Szarajevó adott az rettentő kegyetlenül érintett nem csak engem, hanem azokat az embereket és volt diákjaimat is, akik a könyvben vallomásokat tesznek. Tehát ez a könyv tulajdonképpen egy vallomásregény. Az életemről, Szarajevóról, az akkori helyzetről. Lehet egy kicsit szociális keresztmetszet is.”
A kötetben nem csupán Baráth László, hanem más ismert személy történetei is olvashatók, mint Bunford Gábor, Lengyel Gábor, Koleszár Nándor, Murényi Mátyás és Papilion Judit, továbbá Verebes Ernő Hunoknak Bosznia című balladája szintén megtalálható könyvben, hiszen ő is Szarajevóban tanult.
A szabadkai Délmagyarország című napilapban közölte Kanizsai Ferenc 1909-ben folytatásokban Ifjabb Sóti Pál című regényét. Könyv alakban most jelen...
ELŐSZÓ Sartre írja egy helyen, hogy sok mindenre megtanítanak bennünket, de élni nem. Sok igazság van ebben. Az élet annyiféle érzés, gondolat, szü...