néprajz, népművészet, foglalkoztató füzet
Az égitestekre vonatkozó vajdasági magyar néprajzi ismereteket gyűjtöttük egybe gyerekeknek, szülőknek és pedagógusoknak. Mindezt rendhagyó módon tettük, figyelembe véve, hogy a népi kultúra egyik legfőbb közvetítője a szóbeliség volt. A népi hagyományt közösségi tapasztalattal, élményekkel, utánzással, azaz belenevelődéssel, illetve szóbeli közlések alapján lehet legegyszerűbben tanítani. Ennek szellemében a Földön látszik, égen jár – A nap, a hold és a csillagok című foglalkoztató füzetünket a gyerekek mellett szülőknek, nagyszülőknek és pedagógusoknak is szánjuk, arra számítva, hogy ők a fenti módokon továbbítják ezt a tudást a gyerekek felé, hogy közösségben, feladatvégzés és beszélgetés során ismerjék meg a vajdasági népi hagyományokat, néprajzi értékeket.
A szerzők
Fülszöveg: Egyszerűen kiragadtam életemből néhány mozzanatot, amiben van nevetséges is, de szomorú is. Aki olvassa, majd eldönti és megítél...
Ha valaki egy munkát, hivatást több mint öt évtizeden át napi gyakorisággal művel, akkor az illető személye és tevékenysége is figyelmet érdemel. É...