A Kisebbségkutató Intézet a Vajdasági Magyar Művelődési Intézettel és a marosvásárhelyi Borsos Tamás Egyesülettel együttműködve az elmúlt fél évtizedben két konferenciát is rendezett személy és közösség viszonyáról. (2007 augusztusában Marosvásárhelyen Kisebbségi életpályák, 2010 novemberében Zentán pedig Egyén és közösség címmel.) Jelen kötet tematikailag a két konferencia anyagára épül, kulturális antropológiai, néprajzi, művészettörténeti, történeti elemzéseket tartalmaz. Szerkesztési elvként a kronologikus rendet választottuk. Így egymás mellé kerülhettek a felvidéki, erdélyi vagy éppen a vajdasági magyar közösségekben meghatározó vagy jelentős szerepet játszó személyek életútjai, a közösségükhöz való viszonyuk, a többségi társadalomba, a politikai struktúrába való beágyazottságuk. Ez a párhuzamosság lehetővé teszi az olvasó számára, hogy képet kapjon arról is, hogy adott időszakban melyek voltak a hasonlóságok és különbözőségek a külhoni magyar közösségek társadalmi helyzete, politikai önszerveződése és orientációja tekintetében.
A szerkesztők
Tanulmányok és dokumentumok Herczeg Ferenc születése 150. évfordulójának tiszteletére
UTÓSZÓ 2012 októberének első napjaiban az Országos Széchényi Könyvtár derűs kirándulócsapata utazta végig az Al-Dunát, hogy a történelmi Magyarorsz...
Fülszöveg Száz esztendő pergett le azóta, hogy betemették a nagy háború (1914– 1918) utolsó lövészárkait. Az olvasó kezébe adott könyv azok...