Bizonyítás egyszerű utakon

Draskóczy Ede – akit a Képes Vasárnap újságírója „ízig-vérig kultúrembernek” nevezett, Fekete Lajos „az erősek” közt látott, Csuka Zoltán „küldetéses apostolként” üdvözölt, a Korunk írója, Diószeghy Tibor a Vajdaság Kemény bárójának tekintette őt, Majtényi Mihály pedig egyszerűen „a nagy kapacitású Draskóczy Edeként” emlékezett meg róla – nem kapott helyet az irodalmi emlékezetünkben, A jugoszláviai magyar irodalom története is csak azt tartja érdemesnek megemlíteni, hogy két alkalommal is elnöke volt a Szenteleky Társaságnak. Pedig éppen azért tölthette be az elnöki tisztséget, mert a pályatársak még tudták, hogy Szenteleky Kornélon kívül senki nem tett annyit a „vajdasági” magyar irodalom intézményes alapjainak megteremtése érdekében, mint Draskóczy Ede, aki lapszerkesztőként, a magyar művelődési élet szervezőjeként találkozásra, összefogásra és közös tervek, célok kidolgozására biztatta az írótársakat.

(részlet az Előszóból)

Fülszöveg

Draskóczy Ede (1891–1945) óbecsei ügyvéd, lapszerkesztő, kisebbségi politikus, a délvidéki magyar irodalmi és művelődési élet fáradhatatlan szervezője 120 évvel ezelőtt született Makón. Ifjú ügyvéd-gyakornokként került Óbecsére, ahol rövid néhány év alatt országos hírű fórumot teremtett a jugoszláviai magyarság számára. Szenteleky Kornéllal és Kende Ferenccel együtt vallotta, hogy az irodalom nem létezhet a maga intézményei – a lapok, folyóiratok és a könyvkiadók – nélkül. Mára már elfeledett írásaiban a kisebbségi ember szellemi szerepvállalásának jelentőségéről, a közösségi elkötelezettség morális lényegéről és a magyar élet megkövetelte feladatok parancsáról szólt.

Publicisztikai írásaiból, elnöki beszédeiből, tanulmányaiból és a vele kapcsolatos dokumentumokból válogatva állította össze a Délvidéki Soroló második, jubileumi kötetét a szerkesztő, Mák Ferenc egy tüzetes és átfogó tanulmány, valamint bibliográfia kíséretében.