A 2013-as MAdT szponzorai


Köszönjük a támogatást!
Vissza
Felhívás a Szép Magyar Beszéd vajdasági döntőjére
2020. február 28., 13:16
A topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ meghirdeti a Kazinczy Ferencről elnevezett Szép Magyar Beszéd verseny vajdasági döntőjét. A felolvasási versenyre minden középiskolából 4 tanulót jelenthet be a felkészítő tanár.
Felhívás a Szép Magyar Beszéd vajdasági döntőjére Feltétel:
– Egy előre begyakorolt, szabadon választott, 3 percnél nem hosszabb nyelvművelő, illetve esszészerű szöveg. A szöveg szerzőjét és címét jelentkezéskor fel kell tüntetni.
– A helyszínen is kap a versenyző egy hasonló szöveget, amelyet 15 perces felkészülés után olvas fel.
(A felkészülésben segíthet Szakács Béla – Kerekes Barnabás Szöveggyűjtemény és útmutató a középfokú iskolák Kazinczy-versenyéhez című kötete.)

Az országos döntőbe, melyet 55. alkalommal tartanak meg Győrött 2020. április 17. és 19. között, Vajdaságból 5 középiskolás tanuló juthat el.

A vajdasági döntő 2020. március 21-én (szombaton) 10 órakor kezdődik a topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központban (Gorica épülete), 24300 Topolya, Vuk Karadžić u. 1. sz. alatt.

Jelentkezni 2020. március 13-áig lehet a következő telefonszámokon: 024/711-554, 064/24-64-679, illetve a kodaly@stcable.rs e-mail címen.

Jelentkezéskor kérjük elküldeni a szabadon választott szöveg szerzőjét és címét.

Szervező:
a topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ