A 2013-as MAdT szponzorai


Köszönjük a támogatást!
Vissza
Díjeső a vajdasági színházaknak Kisvárdán
2014. június 30., 09:16
Június 20. és 28. között 19 határon túli társulat 26 előadását láthatta a XXVI. Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának közönsége. Díjazott a Tanyaszínház Ilja próféta című előadása, a Népszínház Vörös című előadása, az Újvidéki Színház Patkányok című előadása, rendezéséért Táborosi Margaréta, színészi játékáért Pámer Csilla, G. Erdélyi Hermina, továbbá Boros Viktória és Janovics Erika.
Díjeső a vajdasági színházaknak Kisvárdán
A fesztivál szakmai zsűrije – Gothár Péter színház- és filmrendező, Koltai Tamás színikritikus, újságíró; Láng Annamária színésznő, rendező – a következő díjakat osztotta ki.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Életmű-díjat adományozott: dr. Kötő Józsefnek, aki színháztörténészként, pedagógusként és iskolaszervezőként is jelentős formálója az erdélyi színházi életnek.

Életmű-díjat kapott Mokos Attila, a Komáromi Jókai Színház művésze, pályafutásának eddigi érdemdús szakaszáért.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának fődíját az eredeti drámaértelmezésért és a kiváló együttes teljesítményért a Vajdasági Tanyaszínház Ilja Próféta című előadásának kapta.

Budapest Főváros Önkormányzatának díját a magas színvonalú rendezői, színészi és társulati munkájáért a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Hamlet előadása kapta.

Budapest Főváros Önkormányzatának másik díját a történelmi múlt drámai feldolgozásáért és a két társulat közös teljesítményéért a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata és a Katona József Színház Vörös című produkciója kapta.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Teplánszky Kati-díját A halál nem bicikli és a Tapasztalt asszony című előadásokban nyújtott alakításaiért a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának művésze, Pámer Csilla kapta.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának díját megosztva
a Vörös, A halál nem bicikli és a Tapasztalt asszony című előadásokban nyújtott alakításaiért a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának tagja, G. Erdélyi Hermina és a Portugálban nyújtott alakításáért a Kassai Thália Színház tagja, Lax Judit kapta.

Kisvárda Város díját megosztva a Vajdasági Tanyaszínház Ilja Próféta című előadásának díszletéért Boros Viktória és jelmezeiért Janovics Erika kapta.

Kisvárda Város Polgármesterének díját kapta a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Az ember komédiája című előadás rendezéséért Táborosi Margaréta.

Kisvárda város közönségdíját az Újvidéki Színház Hauptmann: A patkányok című előadása kapta.

Fotó forrása: a fesztivál hivatalos weboldala

Kisvárdai Lapok, a fesztiválújság itt olvasható