A 2013-as MAdT szponzorai


Köszönjük a támogatást!
Vissza
Most már a hitetlenkedők is elhiszik
2020. május 27., 13:21
Naponta félmillió befizetés – Összesen 4,26 millió polgár igényelte a közvetlen anyagi segítséget

Tegnap reggel megkezdték a 100 eurót kitevő egyszeri állami támogatás befizetését mindazoknak a szerbiai állapolgároknak a számlájára, akik ezt az Államkincstár honlapján keresztül (www.idp.trezor.gov.rs) vagy telefonon (0800/101 100) kérték. Siniša Mali pénzügyminiszter arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy hétfőn nyolc óráig 4,26 millió szerbiai állampolgár igényelte a közvetlen anyagi segítséget, tehát a lakosság „óriási többsége”, és csak nagyon kevesen vannak, akik nem tartottak rá igényt. „A múlt héten minden nyugdíjasnak és a szociális segélyben részesülőknek is teljes egészében kifizettük a segélyt, azaz 1,9 millió személynek, így mindent összevéve több mint 6 millióan kapták, illetve kapják meg a 100 eurónak megfelelő dinárösszeget. Nagy siker ez a számunkra, megmutattuk, mennyire erős az állam és mennyire stabilak a közpénzügyeink. Aki eddig hitetlenkedett, most már az is elhiszi, hogy rendelkezhet ezzel a pénzzel” – mondta Mali.

Naponta mintegy félmillió polgár számlájára utalják át a támogatást, és ilyen ütemben június 1-jéig vagy 2-áig mindenkinek ki is fizetik, aki kérte, illetve kéri. Mali emlékeztetett a Szerbiai Nemzeti Bank múlt heti utasítására, mely szerint a bankok kötelesek kifizetni a pénzt a meghatalmazott személyeknek is. Ha tehát valaki az egészségi állapota miatt vagy egyéb okokból személyesen nem tudja felvenni a segélyt, meghatalmazhat egy másik személyt, akinek – mindkettőjük személyi igazolványának felmutatásával – kifizetik az összeget. A meghatalmazást nem kell közjegyzőnél hitelesíteni, de a bank a számla tulajdonosánál telefonon ellenőrizheti a hitelességét.

Jelentkezni még ezen és a jövő héten is lehet, a határidő június 5-e, aki az utolsó napon kéri, annak is befizetik 7-éig. Mint Mali fogalmazott, ez „gazdasági célú támogatás”, hiszen az emberek el fogják költeni a 100 eurót, tehát ez a pénz bekerül a gazdasági folyamatokba. A miniszter a nagy érdeklődést úgy kommentálta, hogy „meg kell érteni Szerbiát” (azaz hogy a népnek igenis szüksége van erre a pénzre is), „az újgazdag mágnásoktól eltérően, akik azt mondják, nem kell nekik a 100 euró”. Annak kapcsán, hogy a koronavírus-járvány következményeit enyhítendő a magánvállalatoknak bértámogatást fizet az állam, azt mondta, intézkedéseik „célt értek”, nem akarták megengedni a tömeges elbocsátásokat, és ezekre nem is került sor. 

(Magyar Szó, 2020. május 26.)