A 2013-as MAdT szponzorai


Köszönjük a támogatást!
Vissza
Gyógyfürdőt építenének Bácsfeketehegyen
2021. július 28., 11:54
Dr. Nenad Ivanišević tartományi gazdasági és idegenforgalmi titkár Kishegyes községben tett látogatást. Marko Lazić polgármesterrel és az önkormányzat képviselőivel tárgyalt, majd közösen meglátogatták a kishegyesi Kátai-tanyát, a szeghegyi vadászotthont, valamint Bácsfeketehegyen a helyszínt, ahol a tervek szerint gyógyfürdőt építenek. Nenad Ivanišević kishegyesi látogatása során elmondta a sajtó képviselőinek, hogy céljaik között szerepel Kishegyes község támogatása egy egységes turisztikai kínálat kialakításában. A tartományi titkárság az elmúlt öt évben mintegy 15 millió dinárt ítélt oda vállalkozóknak Kishegyes község területén. A célunk, hogy segítsük Kishegyest, és az észak-bácskai körzetben egy egységes turisztikai kínálatot alakítsunk ki – fogalmazott Ivanišević. Kishegyes községben komoly idegenforgalmi lehetőségek vannak. A polgármester ismertette velem egy víkendtelepülés tervét is – tette hozzá. A cél, hogy Szabadka, Topolya és Kishegyes községek egységes és közös turisztikai régiót képezzenek. Míg Szabadka városi környezetet kínál, Topolyánál ott a tó, de Kishegyesen is számos turisztikai fejlesztésen dolgoznak – emelte ki a titkár. Elhangzott a találkozó alkalmával, hogy a tervek között szerepel egy gyógyfürdő megépítése Bácsfeketehegyen. A titkárság támogatta a szeghegyi vadászotthon felújítását is. Szeghegy főterének rendezésére pályáztak, a projekt költségei 41 millió dinárt tesznek ki.

(Vajdaság MA, 2021. július 27.)