A 2013-as MAdT szponzorai


Köszönjük a támogatást!
Vissza
Múltba nézés, jövőbe látás
2015. október 28., 08:47
Bácsfeketehegy település 230. születésnapját alkalmi műsorral ünnepelte a Feketics Művelődési Egyesület 2015. október 17-én. Az Állomások című verses-táncos szerkesztett műsor röprízét november 28-ára tervezik, a Dudás Kálmán Vers- és Prózamondó Verseny egyik kísérőrendezvényeként. A lentiekben Krekity Olga írását közöljük az előadásról.
Múltba nézés, jövőbe látás

Múltba nézés, jövőbe látás

A Bácsfeketehegy újratelepülésének 230. évfordulója alkalmából készült Állomások című műsor nemcsak ünnepi főhajtás volt az elődök előtt, hanem egy nyilvános történelem óra is a mai fiataloknak

Jómagam láttam már a rendezőnek, Hajvert Lódi Andreának a tíz évvel ezelőtti munkáját, amikor részletesen feldolgozta a II. József osztrák–magyar uralkodó által meghozott ún. redemptiós törvény következményeit. Az 1785-ös jobbágyrendelet eltörölte ugyan a jobbágy elnevezést, de korántsem oldotta meg a gazdasági válságot. A rendelet persze nagy társadalmi mozgásokat hozott. Az immár szabad parasztok szétszéledtek az egész országban. Így jutottak el többek között a Kunságból Bácsfeketehegyre is a nincstelen magyar református családok, akik csakhamar rádöbbentek, hogy nem az ígéret földjére érkeztek. A török hódoltság után fennmaradt puszta feltöréséhez nem volt elég jószáguk, szerszámuk, s hiába kapták meg a vagyonuk szabad örökítésének jogát, sokak utódai mégis zsellérsorsba jutottak. Nemcsak azért, mert a nagy betelepítések végeztével a földbőség megszűnt, hanem azért is, mert a tervezett egységes adó kudarcba fulladt. II. Józsefnek a nagy svábtelepítési politikája ugyanis újabb feszültséget szült. A királyi kamara jelentős állami támogatást (pl. házat és tízéves adókedvezményt) biztosított a Bácskába érkező sváboknak a magyar telepesek ellenében...

Az október 17-én látott, nagy közönségsikert aratott Állomások műsor gyakorlatilag ettől a pillanattól kezdve kíséri tovább annak a 212 magyar református családnak a sorsát, akik mégis, minden megaláztatás és nehézség ellenére letelepedtek Feketicsen, ám a rendező „ki is lép” a 18. századból. Célja ezúttal sokkal több: afféle történelmi kirakós játékkal – egymásba épülő jelenetsorokkal – egész a mai napig kíséri az ősök leszármazottainak sorsát.
A rendezői vonalvezetés tiszta, egyértelmű: nemcsak láttatni akar, hanem gondoltatni is. Nemcsak felsorakoztatja a történelmi tényeket, de azokat összefüggésbe hozza egymással.
A műsornak nincs konkrét szövegháttere – nem egy adott regényt vagy novellát adaptál színpadra –, hanem pillanatképeket villant fel egy-egy történelmi eseményről tánccal, népdallal, verssel, esetleírással, jelenettel, és a hallgatóságra bízza a jelképek, az éterbe dobott gondolatok és üzenetek megfejtését. Míg a régmúltban kalandozunk (és csak az írott dokumentumokra vagy a szájhagyományra hagyatkozhatunk, mint forrásra), addig ezek a történelmi ÁLLOMÁSOK rövidebbek. Ám az idő előrehaladásával a rendezői „vonat is lassít” –, hiszen vannak már élő szemtanúk, akikre bátran hagyatkozhat immár; vannak televíziós híradófelvételek, sajtóból kivágott politikusi idézetek, éleslátású fotósok fényképei.... Egyszóval egyre merészebb lesz a tényfeltárás és a kérdésfelvetés is: Mi történik velünk? Miért? Miért hagyjuk, hogy „beetessenek bennünket”?

Hajvert Lódi Andrea nem klasszikus rendezői módszerekkel dolgozik, inkább a drámapedagógusi vénájára hagyatkozik: nem az orrunknál fogva vezet – hanem elemez, feltár, felnyitja a szemünk. Nem bírál, hanem érzékszerveinkre és elménkre hat. Persze egyáltalán nincs könnyű dolga, hiszen azzal az adott emberi anyaggal és műszaki háttérrel kell dolgoznia, ami ott, helyben megtalálható. A szereplők többsége pl. általános iskolás – 2000 után született gyerekek, akiknek nem sok információjuk van arról, hogy falujuk egykoron még Magyarországhoz tartozott. Koruknál fogva nem értik – nem érthetik, hogy volt egy trianoni békeszerződés, és ennek következtében Magyarország déli részét egy új országhoz, a Szerb–Horvát–Szlovén Államhoz csatolják, amitől az itteni megmaradt magyarság kisebbségi sorsba jut.

– Voltak nagyon döbbenetes tapasztalataim a műsorra való felkészülés során – meséli a rendező e cikk megírásakor. – A harmadik összejövetelünkkor például el kellett vinnem a történelmi Magyarország térképét a próbára, mert a 26 gyerekből 20 nem igazán hallott még Trianonról, sem arról, hogy a saját faluja nem volt mindig a szerb határon innen. Azon meg egyszerűen elámultak, amikor elmondtam, hogy az elmúlt 230 év során 11 alkalommal változott meg annak az országnak a neve, amelyben felmenői és ő maga is él. A zászlókat részben kinyomtattuk, de végül nem maradt rá időnk, hogy beépítsük ezeket is a műsorba.

A műsor voltaképpen egy keretbe van ágyazva: batyuval a hátukon lépnek be a színpadra a gyerekek az első képben, örülnek, hogy megérkeztek oda, ahová, és elkezdenek dolgozni: kapálnak, vetnek, templomot és iskolát építenek. Hasonló jelenet köszönt ránk az előadás végén: kofferral, utazótáskával, hátizsákkal búcsúzkodnak egymástól rokonok, barátok, ismerősök egy „elképzelt” vasút- vagy buszállomáson. Talán egy reptéren. Voltaképpen mindegy. Hiszen az üzenet a fontos: ott vagyunk, ahol voltunk. Nem találjuk a helyünket a világban, és újra, már megint útra kelünk – mint 1849-ben az ún. Mári-napi szaladáskor; mint az 1900-as nagy gazdasági válságkor; mint Trianon után; mint a második világháborút követő években; mint az 1970-es évek nyomorában; mint 1990-ben a polgárháború előestéjén; mint 1999-ben, a bombázáskor; mint napjainkban...
Csomagok, csomagok, csomagok. Bedeszkázott és elhagyatott házak. Szétesett családok.
Kovács István, Fazikos István, Kórizs István, Kelemen István, Terebesy András, Szitás János, Szilágyi István, Kasza Mihály, Molnár Ferencz, Józsa János, Szabó István, Őri István, Szombaty János, Balog István, Juhász Ferencz, Tóth Mihály, Kádár András, Rápóti István, Farkas György, Kiss András, Pál Ferencz... – részlet azon családfők névsorából, akik letelepedtek 1785-ben Feketicsen.

„Uram, láss meg Te is engemet,
Mindennek vége, vége.
Békíts ki Magaddal s magammal,
Hiszen Te vagy a Béke.”

Írja Ady Endre Imádság háború után c. versében. De a béke valahogy mindig kisiklik, mintha rossz vágányon futnának a vonataink. Még az új évezredben is.
Albert Zoltán, Hollandia. Bácsi Balázs, Magyarország. Bede Boglárka, Németország. Borbély István, Anglia. Botlik Olivér, Magyarország. Braskó Balázs, Bálint, Béla és István, Magyarország. Dávid Donáld, Olaszország. Farkas Szintia, Magyarország. Fekete Ágnes, Magyarország. Firic Noémi, Magyarország. Hadadi Endre, Németország. Juhász Hella, Juhász Zoltán, Magyarország. Kasza Víg Anita, Németország. Kerekes Árpád, Ausztria. Kósa Attila, Ausztria...
Tévedés ne essék, ezek az emberek nem a 90-es évek elvándoroltjai, hanem a tegnap elutazottjai. És a lista korántsem teljes...

„ez a vonat ha elindul hadd menjen
énutánam senki ne keseregjen
ha valaki énutánam kesereg
a jó Isten a két kezével áldja meg”


– A műsor végén elhangzó nevekről annyit kell tudni – magyarázza Hajvert Lódi Andrea –, hogy mi magunk is sokat foglalkoztunk a kutatással, hogy kik azok a fiatalok, akik végleg vagy ideiglenesen elhagyták otthonaikat. Csak a 20 és 40 év közöttiek neveit jegyeztük fel, 128 személyt írtunk össze önszorgalomból. Nemcsak a szám döbbenetes, hanem a tény is, hogy ezekről az elmenőkről sehol, senki sem beszél, csak a hozzátartozók a család berkein belül. Tabutémaként kezeljük mindezt. Ha valaki szóba hozza, lepisszentjük: „Máshol is ez van.” Csakhogy egy ekkora település esetében, mint amilyen Bácsfeketehegy, ez a folyamat előbb-utóbb súlyos következményekkel járhat. A 120-130 „nemzőképes” fiatal elköltözése 10 év múlva akár mínusz 250 magyar gyereket jelenthet az iskolában. Konkrétan egy iskolányi gyereket. És mi lapítunk. Szerettük volna az összes nevet feltüntetni a műsorunkban, afféle „díszletként” –, de felvilágosítottak, hogy ez jogi bonyodalmakhoz vezethet, így hát csak kimondunk néhány nevet a műsorban, főként azokét, akik valamilyen rokoni kapcsolatban állnak a megszólaló szereplőkkel.

Ezek azok a „vértanúk”, akik nem tudják éltetni a mai Edward királyokat. Akik nem hiszik el az olyan politikai szólamokat, amelyek nap mint nap megjelennek a sajtóban. Azt, hogy: „A kormány még az eddigieknél is határozottabban küzd a lakosság életszínvonalának jobbá tételéért.” (Aleksandar Vučić, 2015. május).
Jóllehet az Állomások nem az álmainkról, hanem a megpróbáltatásainkról szól, a rendező azért ki nem hunyó reménnyel zárja a műsort. Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz c. versére támaszkodva mondja ki:

„Akarok lenni a halálharang,
mely temet bár: halló fülekbe eseng
és lázít: visszavenni a mienk!
Akarok lenni a gyujtózsinór,
a kanóc része, lángralobbant vér,
mely titkon kúszik tíz-száz évekig
hamuban, éjben,
míg a keservek lőporához ér.
És akkor...!”


Nem tudjuk, mi lesz tíz-száz év múlva, de a műsort bátran ajánljuk portyázásra, megnézésre nyílt történelmi óraként, meghallgatásra, tovább gondolásra.
 
MOLNÁR KREKITY OLGA
Szarka Zsófia felvétele

A produkció a Feketics Művelődési Egyesület, a Nikola Đurković Általános Iskola, bácsfeketehegyi helyi közösség és Kishegyes Község Önkormányzata összefogásával készült. Szakmai segítséget nyújtott a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete. A műsort támogatta a Bethlen Gábor Alap és a Magyar Nemzeti Tanács.

Szereplők
a helyi Nikola Đurković Általános Iskola diákjai:
Albert Flóra, Bede Anett, Bede Noémi, Cucity Iván, Dorogi Hanna, Dorogi Zsanett, Ility Márk, Kerekes Dávid, Kerekes Zalán, Kerekes Zsóka, Kórizs Viktor, Molnár Anna, Ozorák Anasztázia, Pásztor Bettina, Pozsonyi Tímea, Szabó Némedi Róbert, Szakál Nikolett, Tokics Dóra, Török Emese, Vajda Noa Pálma

a középiskolások:
Hodik Annabella, Marecskó Viola, Szarka Áron, Török Gabriella

a felnőtt versmondók:
Hajvert Ákos, Kormos Irén, Lódi Csilla, Szarka Ákos, Szombati Dorottya, Ujvári Tóth Anita

a Soma Színtársulat tagjai:
Fehér Tüskei Etelka, Szabó László, Szukola Béla

a tamburazenekar:
Albert Flórián, Bálind Alekszandra, Nagy Kanász Noémi, Oroszi Sándor, Perlaki István, Sárközi István, Szakács Szabolcs, Szakács Zoltán, Szűcs János, Tarkó Dávid, Török Szabolcs, Tumbász Dániel, Vajda Csaba, Végső János

gitárkíséret: Faragó Péter

ének:Török Noémi

vendégelőadó: Varga Tamás színművész

Koreográfia: Szakács Tamás
Korrepetitor: Török Noémi
Videó- és hangtechnikai előkészítés: Simonyi Tamás
Fotók: Szarka Zsófia
Fénytechnika és ügyintézés: Kerekes Zoltán
Hangtechnika: Varga Tamás, Faragó Péter
Design és nyomtatás: Pál Anikó, PS Print
Ügyelő: Barta Júlia
A rendező munkatársa: Hajvert Ákos
A műsort összeállította és rendezte:
Hajvert Lódi Andrea