A 2013-as MAdT szponzorai


Köszönjük a támogatást!
Vissza
Tanteremszínházi előadásra készülve
2016. január 21., 14:01
Két és fél éve annak, hogy a Zentai Magyar Kamaraszínház állandó társulatot kapott. Az akkori kilenctagú társulat mára hatra szűkült, miközben a színház arculata egyre inkább körvonalazódik, és az itt maradt színészek egyre inkább elkötelezettek ennek megvalósításában. Aki a társulat igazgatóját, Vukosavljev Ivánt ismeri, nem éri meglepetés, ha azt mondjuk, a Zentai Magyar Kamaraszínház előadásainak célcsoportja egyre tudatosabban és határozottabban az ifjúság.
Tanteremszínházi előadásra készülve
Az elmúlt két évadban a Zentai Magyar Kamaraszínház, amellett, hogy a felnőtt közönségnek szóló előadásait létrehozta, készített gyermek- és ifjúsági kőszínházi előadásokat (mint például Lázár Ervin A legkisebb boszorkány c. mesejátékát vagy Gion Nándor A kárókatonák még nem jöttek vissza című ifjúsági regényének színpadi adaptációját). A hagyományos előadáscsinálás mellett azonban kezdettől fogva, úttörő jelleggel nyitott és kezdeményező volt minden olyan új forma iránt, ami a fiatalokat a színház nyelvén megszólíthatja, és megszólaltatja. A 2014/2015-ös évadban az előadásaik felét (80 előadást) már nem a székházukban, hanem (a Magyar Nemzeti Tanács hathatós támogatásával) iskolákban játszották, Vajdaság-szerte – hogy minden vajdasági magyar diák találkozhasson színházzal. Ez a küldetés már önmagában is nemes, de ők még megfűszerezték azokkal a korszerű irányvonalakkal, amelyek a külföldi színházpedagógiában egyre elterjedtebbek, divatos szóval „interaktívvá” teszik ezeket a találkozási alkalmakat. Magyarán, nem csupán bemutatnak egy darabot, majd meghajlás után távoznak, hanem úgy építik fel az előadást, hogy annak folyamatába bizonyos pontokon a diákok is bekapcsolódhassanak, véleményt formálhassanak, aktív részesei legyenek.

Ennek a kísérletező formának az elsajátításában a budapesti Kerekasztal Színházi Nevelési Központ munkatársai is szakmai partnerséget vállaltak, akik más projektek kapcsán hosszú évek óta járnak Vajdaságba, különböző színházi nevelési előadásokkal tájolva vagy oktatókként szakmai képzéseken és táborokban, szemléken zsűrizve, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézettel, a Vajdasági Magyar Drámapedagógiai Társasággal, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületével együttműködve.

A Zentai Magyar Kamarszínházzal harmadik éve működnek együtt. Idén januárban is itt voltak Zentán, egy háromnapos szakmai tréning erejéig, 2016. január 16-18-ig. Bagaméry-Nagy Orsolyával és Hajós Zsuzsával beszélgettem ennek kapcsán.
 
Miről szól ez a tréning és ki a program támogatója?

Bagaméry-Nagy Orsolya: A program célja, hogy módszertani segítséget nyújtsunk a soron következő tanteremszínházi előadás előkészületeiben, a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával.

Hajós Zsuzsa: Azt néztük meg ebben a három napban, hogy hogyan lehet irodalmi szövegből kiindulni, milyen módszerekkel lehet megállapítani a témáját, hogyan lehet ezt 45 percbe sűríteni. Az első napon A Pál utcai fiúk kapcsán néztük meg, hogy mi ennek a módszere, látszott, hogy egy szövegből nagyon sok felé lehet elindulni, és el is indultunk nagyon sokfelé, és az látszott, hogy mik a nehézségei ennek formának, hogy mi akadályoz abban, hogy nagyon egyszerűen meg lehessen ezt csinálni. Ezeket a nehézségeket összegyűjtöttük, megnéztük, hogy milyen válaszokat lehet erre adni, hogyan lehet megoldani. A következő napokon a színészek konkrét anyagokat hoztak, amikkel szeretnének foglalkozni, és ezeket kezdtük el szétszálazni, hogy melyik mire jó, mit lehet vele kezdeni, milyen lehetőség van benne, ki is próbáltunk néhányat…

Orsi: Az anyag kiválasztásában próbálunk segítséget nyújtani. Nagyon fontos kérdéseket vetnek fel maguk a színészek.
 
Zsuzsa: Ez egy sokkal nyitottabb társaság, mint akikkel mi színházas körökben találkozni szoktunk.

Orsi: Gondolkodó társaság.

Zsuzsa
: És gyerekközpontúak, ami nagyon fontos. Az szokott általában a színház felől érkezőknek a nagy ugrás lenni, hogy azt megugrani, hogy már nem a produktum, az én színészi vagy művészi kiteljesedésem az elsődleges – az is fontos persze –, de az elsődleges mégiscsak az, hogy mi történik a diákkal. Nagyon nehéz vállalás az, amit ők szeretnének, 45 percben megvalósítani egy tanteremszínházi programot. Nem lehet eléggé elmélyedni egy témában 45 perc alatt és ezért nagyon specifikus dolgokat kell választani, mint ahogy ők csinálták is az előző 2 tantermi produkciójuk során. Mi a mindennapi munkánk során 2-3 órás színházi nevelési foglalkozásokat viszünk a diákoknak, és fontosnak találjuk, hogy évente vagy kétévente egyszer ugyanazzal az osztállyal újra találkozzunk.

Miért fontos egy fiatalnak, hogy találkozzon ezzen a formával?
 
Zsuzsa: Két dolgot megmértek, az egyik a demokratikus attitűdváltozás – ez biztos, hogy ilyen típusú gondolkodásra egyébként nincs lehetőség tantermi keretek között. A színházi nevelési foglalkozás során egy másfajta véleményformálási, kommunikálási módot kapnak, amivel aztán hosszú távon is tudnak élni, ezt mutatják a kutatások. A másik a társadalmi aktivitás – és ez szerintem nemcsak Magyarországon borzalmasan alacsony, hanem itt is, és számunkra nagyon fontos dolog, hogy gondolkodó és aktív polgárokat neveljünk.

Meg lehet változtatni 2-3- órában?
 
Zsuzsa: Pszichológiai mérések szerint ennek tényleg van hosszútávú hatása, erre kutatások vannak. De sok esetben a zentai fiatal színészek is arról számoltak be, hogy egy csomó helyen, ahol nehéznek érezték a diákok megmozgatását, amikor második alkalommal mentek hozzájuk, a másik előadással, akkor teljesen másként viszonyultak az egészhez, azonnal bekapcsolódtak, és már várták őket nagyon.

Magyarországon mennyire ismerik ezt a módszert, amivel ti dolgoztok? Mekkora igény van rá? Mindenki tudja, hogy mi az, hogy színházi nevelési foglalkozás?
 
Orsi: Nagyon nagy igény van rá, de még nem tudja mindenki. Ez mindig egyre szélesebb, és azáltal, hogy ez a terület tágul, és egyre több színház is adott esetben elkezdett foglalkozni színházi neveléssel, ez hozzásegített ahhoz, hogy az emberek megismerjék – tehát hogy van színház, és hozzá valami drámapedagógia. De az hogy TIE (Theater in Education), azt még sokan nem tudják, hogy micsoda.

A színház két társulati tagját, Nešić Mátét és Rutonić Róbertet is megkérdeztem a tréning kapcsán.
 
A Zentai Magyar Kamaraszínháznak eddig két tantermi produkciója volt, a Kakukktojás és a Találkozások, és ezzel bejárta a Vajdaságban magyar tannyelven is oktató középiskolákat. Mi a tapasztalatotok, hogyan fogadják ezt a kezdeményezést a diákok?

Nešić Máté
: A Kakukktojás egy iskolai verekedés problematikáját vizsgálta, az osztályon belüli konfliktusokkal, a kirekesztéssel foglalkozott interaktív módon. A Találkozások című produkcióval hasonló formában arra voltunk kíváncsiak, hogy a mai fiataloknak mi a jövőképük, hogyan képzelik el az életüket, mik a céljaik. A diákok különbözőképpen fogadták, de nagyon fontos, mert nagyon sokan nem találkoznak egy ilyen helyzettel, hogy kikérik a véleményüket ezekről a kérdéskörökről. Amit mi nyújtunk, az nemcsak színház, hanem az ő gondolkodásuk tágítása is.
 
Rutonić Róbert: A diákok nagyon jól fogadják ezt a kezdeményezést. Volt olyan, hogy egy osztályhoz nem tudtunk elmenni idén, de tavaly voltunk, és ők bekérezkedtek a másik osztályhoz, és végig aktív résztvevők voltak. Ez egyértelműen azt bizonyítja, hogy igény van rá. A célcsoportunk a középiskolás korosztály, de előfordult már, hogy általános iskolában is játszottuk.
Hogy érzitek, mit kaptok a Kerekasztal Színház tréningjétől?
 
Máté: Itt egy módszert tanulunk. Azt tapasztaljuk, hogy ők hogyan kezdenek el egy tantermi produkción dolgozni, hogy indulnak el egy problémakör kibontásán. Mi eddig nem így dolgoztunk, de ez is egy járható út, rengeteg ötlettel, felvetéssel. Amik ők hoznak, a drámapedagógiai szempont nagyon szerteágazóan közelít egy problémához, és abban kapunk mi most segítséget, hogy hogyan készítsünk el egy ilyen előadást, mi ennek a módszertana, milyen út vezet a tantermi előadásig.
 
L.A.