A 2013-as MAdT szponzorai


Köszönjük a támogatást!
Vissza
Trianon száz éve – Zúgnak a harangok (20.)
2020. július 30., 13:13
Nem csupán a határvonal leírását írták elő, hanem a határkijelölés menetét és módját is szabályozták a trianoni békediktátum szövegében. Ez azt jelenti, hogy egy térkép mellett egy szöveges leírásban is meghatározták, hol fog húzódni a határ – írja Suba János A magyar államhatár a trianoni békediktátum előtt és után című munkájában. A SZHSZ királyság vonatkozásában a dokumentumban tizenháromszor szerepel a „helyszínen megállapítandó vonal” kifejezés. A határvonal részletes megállapítását a békeszerződés 29. cikke a bizottságokra bízta. A Szövetséges és Társult Hatalmak, valamint az érintett államok képviselőiből álltak ezek a bizottságok. A dokumentum azt is kimondta, hogy a határköveket látótávolságra kell elhelyezni. Ez a rendelkezés takarékossági okokból volt fontos, hogy ne kerüljenek sűrűn egymás mellé a határkövek. A költségeket az érintett országok közösen viselték. A jugoszláv határszakaszon az ideiglenes határt jelölő karókat, később a határköveket 300–400 méterenként kellett elhelyezni. A határkövek közötti töréseket (hajlatokat) határdombbal jelölték. A magyar delegáció számára a határ-meghúzásoknál az egyik legfontosabb dokumentum a Szövetséges és Társult Hatalmaknak a magyar békedelegáció elnökéhez intézett válaszának kísérő levele, az úgynevezett „Millerand-levél” volt. Ez ugyanis kimondja, hogy ha a bizottság úgy ítéli meg a helyszínen, hogy esetleg változtatni kell az előzetesen megállapított határvonalon, akkor ez megtehető, mégpedig úgy, hogy a bizottság jelentést tesz, azaz kérelmezi a Nemzetek Szövetsége Tanácsától ennek jóváhagyását. Az SZHSZ királyság ezt a dokumentumot nem ismerte el. De, hogy a határok meghúzása nem volt egyszerű, s arra, hogy a kezdeti határvonal később akár többször is ide-oda vándorolt, több példa is akad.

A KACSKARINGÓS HATÁR

Így volt ez a Viharsarokban is, a szerb–magyar–román hármashatáron. A legenda szerint volt olyan hét, hogy az egymástól csupán néhány kilométerre lévő három falu: a szerbiai Rábé, a magyarországi Kübekháza és a romániai Óbéba egy hét alatt kétszer is „gazdát cserélt”. „A trianoni határvonal 220 község (76 a csehszlovák, 50 a román, 70 a jugoszláv és 22 az osztrák határon) területét kettészelte. 1011 birtokosnak (212 csehszlovák, 597 a román, 100 a jugoszláv és 24 az osztrák határon) szétvágták a birtokát. A határ 46 vasútvonalat és 107 országutat keresztezett” – írja Suba János A trianoni országhatárok kitűzésének politikai technikai kérdései című tanulmányában.

– Rábéi legenda, amit az itt élő családokban szájról szájra hagyományoztak – meséli Bogdán József plébános, aki lelkipásztorként 20 évet szolgált ebben a közösségben –, hogy a határok meghúzására nagy csizmás, részeg francia katonák érkeztek a Viharsarokba. A helybeliek emlékezete úgy őrizte meg ezt a történetet, hogy volt velük egy nő is, és ahogy düllöngéltek a részeg katonák, úgy verték le a karókat, és azért ilyen kacskaringós itt Rábénál a határ.

A békeszerződés ezt a határszakaszt a következőképpen írja le: „Innen általában kelet felé, Kiszombor állomástól délnyugatra körülbelül 4 km távolságnyira, körülbelül kelet-délkeletre a 84. magassági ponttól és dél-délnyugatra a 83. magassági ponttól a helyszínén választandó pontig, amely hármas határpontja lesz Romániának, Magyarországnak és a Szerb–Horvát–Szlovén Államnak: a helyszínen megállapítandó vonal, amely Gyála és Ószentiván helységek, továbbá Óbéb és Kübekháza közt halad.”

CSALÁDOKAT SZAGGATAK SZÉT

Molnár Erzsébet családját is szétszaggatta a trianoni határ. Nagyszüleinek hét gyermeke volt. Közülük egy Romániában, egy Szőregen egy meg Újszentivánon élt. Amikor meghúzták a határokat, a gyerekek évtizedekig nem jöhettek haza. Édesanyjuk százszor is kiment az utcára és csak sóhajtozott, várta, hogy jönnek majd a gyermekei, mesélte Erzsike. Lánya, Molnár Rózsa, a magyarmajdányi iskola tanárnője pedig hozzáteszi, hogy a lelkekben itt Rábén soha sem gyógyultak be a trianoni határok meghúzásával ejtett sebek. Nem beszéltek erről az emberek nyilvánosan, nem volt ez különösebben téma, de legbelül mindenki őrizte a fájdalmat és a reményt is, és tovább adta mindezt utódainak.

Erzsike 88 éves, nevetve mondja, hogy ő Rábé legidősebb lakosa. A határvonal mindig is fontos szerepet játszott az aprócska falu életében. Úgy mesélték a falubeliek, hogy amikor az idegenek ide jöttek kijelölni a határokat, a gazdag földbirtokosok lefizették őket, és úgy jegyezték be a határvonalat, hogy a földjük Magyarországon maradjon. Akinek a földje a határ túloldalán maradt, kettősbirtokosoknak szóló igazolványt kapott, amelyet minden tavasszal ki kellett váltani, hogy átjárhasson megművelni a földjét és haza hozhassa a termést. – Egy fiatalasszony, aki Kübekházáról került Rábéra, egyik alkalommal vállára vette a kapát és a kettősbirtokos igazolvánnyal átment a határon, de nem kapált, hanem elment meglátogatni az édesanyját. A férje nagyon aggódott, mert későn ért haza, s nem tudhatta, hogy a határőrök elfogták, vagy mi történhetett vele. Az asszony késő délután szerencsésen hazaért – idézte fel Erzsike a történetet.
A határmenti földeket csak azok művelhették, akiknek neve szerepelt a kettős birtokos igazolványban. A földeken csak délután hatig lehetett kint maradni. Ez egészen a hetvenes évekig érvényben volt.

A HÍREK JÖTTEK-MENTEK

A határ két oldalán a földön dolgozók egymásnak adták a híreket. – Titokban, hogy a határőrök ne vegyék észre, elmondták egymásnak az emberek, hogy kinek született gyermeke, vagy ki házasodott meg. Megkérték egymást, szóljanak annak a bizonyos családnak, hogy beteg valakinek az édesanyja. A harangszóból is tájékozódtak, és amikor megtudták, hogy a hozzátartozójukat a másik országban mikor temetik, odamentek a kerítéshez és ott állva búcsúztak tőle – mondta a tanárnő, s hozzátette, volt olyan gazda is, aki odaállt a határ mellé, rakta a szénát a kocsira, úgy tett, mintha nagyon dolgozna, közben a határ túloldalán dolgozóknak mondta el, hogy édesanyja beteg, vigyék ennek hírét a határ túloldalán rekedt rokonságnak. – Engi Lászlóék megtudták, hogy mikor temetik Szőregen a nagymamájukat, és az egész család kijött a határhoz, ott álltak és ott gyászoltak – teszi hozzá Erzsike, és arról is beszél, hogy szerelmek is szövődtek: a határ melletti 12 ház egyikében egy fiatal lány lakott, akinek megtesztett az egyik magyar határőr, és papírba csomagolt köveket dobáltak egymásnak, így beszélgettek.

Engi László rábéi néptanító így emlékezik gyermekkorára: – A szüleim kübekháziak, apám borbély volt, átjött Rábéra, meghúzták a trianoni határt, itt maradt. Odaát volt nyolc hold földjük. Én Kübekházán jártam óvodába, még most is emlékszem azokra a versekre, amelyeket akkor tanultam. Hétfőn édesanyám átvitt, hol a hátán, hol gyalog, szombaton a nagybátyám biciklivel lehozott a határra, átkiabált a „granicsárok”-nak, hogy sógor, itt a gyerök! Dobro, dobro, mondták azok, én pedig mentem hazafelé – nyilatkozta 2009-ben a Hét Napnak.

Erzsike apai nagymamájának 6 gyermeke volt, de a testvérének egy sem. Kérte, adjon egy gyermeket, majd ő felneveli. Így is törtét, de közben meghúzták a határt. – Egy kislányt elvitt a nagymamám nővére Magyarországra. Egyszer engedéllyel kijöttek a szőregiek is a határra, meg a kislány édesanyja is itt Rábén, és a kerítésen keresztül beszélgettek. Az egykori kislány már harmincéves is elmúlt, amikor először láthatta az édesanyja – emlékezett Erzsike.

A rábéiak mondják, hogy ha a kakas reggel Rábén kukorékol, akkor azt hallják Óbébán meg Kübekházán is. A harangszó is akadálytalanul kúszik szerte a rónaságon, három ország magyarjaihoz, akármelyik orszában is harangoznak. – Rábénak nem volt temploma, az iskolát használták liturgikus célokra. A második világháború után a hatalom kitiltotta az egyházat az iskolából, és csak 2004-ben lesz temploma a falunak. Amikor elkészült, fehérre festettük, és mivel Kübekházán meg Óbébán is fehér a templom, úgy néz ki itt a három templom, mintha három menyasszony integetne egymásnak – mesélte Bogdán József.

SEFTELÉS A HATÁRON ÁT

A határok meghúzását követően drótkerítés került a határvonal melletti 12 ház elé – amelyeket csak egy kocsiút választott el a határvonaltól – egészen a magyar őrtoronyig. A lakosság Rábéról és környékéről Szegedre járt piacra, Kübekházán meg Óbébán voltak a rokonaik, megszokták, hogy korábban jöttek, mentek egymáshoz. Amikor elcsatolták ezt a területet az anyaországtól, kezdetben nem tudtak átjárni, de a második világháború idején már nagyban ment a seftelés a határon át. – Az emberek Magyarországról ruhát hoztak, mert az itt nem volt, és vitték az élelmet, mert ott meg az nem volt. Én 10 éves lehettem, amikor az édesanyám átküldött Kübekre élesztőért. Amikor már jöttem vissza, elkaptak a magyar határőrök. Bekísértek a kaszárnya udvarára, de ott már voltak 12–13-an, és ott kikérdeztek bennünket. A százados pedig azt kiabálta, ti jogtalanok mit kerestek itt? Én azóta sem felejtem el ezt a mondatot, mert én azt hittem, hogy haza megyek, hogy nekem jogom van oda menni, én is oda tartozom – emlékezett vissza Erzsike.

Nemcsak a gyerekek mentek át a határon, hanem a második világháború idején a felnőttek is.

– Magukra kötözték az emberek a kötélen megszárított dohányt, és úgy indultak el a határ felé. Amikor látták, hogy jön a határőr, akkor beálltak a szárkúpok közé, mert úgy láthatatlanok voltak, úgy néztek ki, mint a kúpba rakott kévék. A dohány árából bevásároltak Szegeden és jöttek vissza. A határ melletti házakban lakók figyelték a járőröző katonákat, és amikor elmentek, akkor kitették a lámpást az ablakba, ez volt a jel a seftelőknek, hogy most lehet menni – idézi fel emlékeit Erzsike.

– Aztán megromlott Magyarország meg Jugoszlávia viszonya, Titót láncos kutyának tartották, s ebben az időben elrendelték, hogy a határ mellett lévő 12 háznak be kell deszkázni az ablakát, a kapubejáratát pedig be kell falazni. A határkerítés meg a házak között csak egy út volt, az volt az utcafront. De attól féltek a szerbek, hogy majd ezek az emberek Magyarország felé valamilyen jeleket küldenek, ezért megtiltották, hogy ott közlekedjenek. A kertek alatt juthattak be a házaikba, és az ablakaik be voltak deszkázva. Nem lehetett ott élni. Ma már egyetlen ház sincs meg ezekből. Volt, amit eladtak, a többi meg összedőlt.

1923-ban a hármashatár megjelölésére egy határkövet helyeztek el. A rábéiak háromélű fehér karónak hívják, mások Trianon-emlékműnek. A hivatalos neve Triplex Confinium, amelynek három oldalán az országok címere alatt a trianoni békeszerződés aláírásának dátuma áll. Nekünk, magyaroknak az ország szétszabdalásának emlékműve ez. 1997-től a Duna–Tisza–Körös–Maros Eurorégió minden évben május utolsó hétvégéjén két napra megnyitotta a határt, s ez a kezdeményezés a trianoni emlékművet a népek közötti bartáság és együttműködés emlékművévé nemesítette. Tavaly májusban volt az utolsó ilyen hétvégi határnyitás. 2019. október 11-én megnyílt Rábé és Kübekháza között a kishatárátlépő. Naponta 7 és 19 óra között immár átjárható a 100 évvel ezelőtt egymástól elszakított Rábé és Kübekháza közötti, alig 3 kilométeres út. Románia felé még mindig zárva van a határ. – Kabók Erika 

(Magyar Szó, 2020. július 26.)