A 2013-as MAdT szponzorai


Köszönjük a támogatást!
Vissza
Munka csak párttagsággal?!
VMMI krónika
2018. november 7.
A fiatalok nem hisznek a politikai és az állami intézményekben,
kétharmaduk szavazni sem megy el

A fiatalok többségének nincs bizalma a politikai és állami intézményekben, mindenekelőtt azért, mert nincs betekintésük a munkájukba, mert nincs saját képviselőjük ezekben az intézményekben, és mert nem látják ezeknek az intézményeknek az eredményeit – derült ki abból a felmérésből, amelyet szeptember 10-étől 20-áig a 30 évnél fiatalabbak körében végeztek országszerte. A felmérés szerint a fiatalok nem bíznak a politikai pártokban sem, ugyanakkor hiszik, hogy csak úgy tudnak munkába állni, illetve javítani anyagi helyzetükön, ha beiratkoznak valamelyik pártba. A megkérdezettek mintegy 80 százaléka azonban nem tagja egyik pártnak sem, sőt kétharmaduk el sem megy szavazni.
A kormányfő asszony megnyitja az ajtókat – A fiatalok hatalmon! (Premijerka otvara vrata – Mladi na Vladi!) elnevezésű projektum keretében a kulturális és tájékoztatási minisztérium, valamint a sporttal és ifjúsággal megbízott tartományi titkárság, illetve Újvidék város támogatásával olyan felmérést végeztek el a civil szervezetek, amely során 1280 fiatal válaszát kérték ki egy kérdőív több mint 50 kérdésére. Arra voltak kíváncsiak, mekkora bizalmuk van az állami intézmények iránt. Stefan Đorđević, a KOMS szervezet képviseletében ma Belgrádban, ismertetve az adatokat elmondta, a fiataloknak elsősorban azokban az intézményekben van bizalmuk, amelyek fókuszában a fiatalok állnak, így a sport- és oktatási minisztériumban, noha ebben az esetben számos kétely is felmerült, hiszen a fiatalok úgy érzik, a minisztériumhoz tartózó intézmények eredményei nem elég átláthatók. Fontos számukra, hogy egy intézménynek vagy az élén álló személynek milyen tekintélye van a médiában, továbbá, hogy a munkájuk transzparens legyen, de zavarja őket a korrupció, és hogy az állami intézmények nem vonják be őket kellő mértékben a munkájukba.
A válaszokból kiderül, hogy a fiatalok nem rendelkeznek megfelelő információkkal, bár tájékozódnak, nem elsősorban a médiából, mégis a véleményükre befolyással van a médiában kialakított kép egy-egy állami intézményről vagy személyről. Bizalmuk azonban egyik pártban sincs, sőt a megkérdezettek kétharmada szerint a pártok nem is célozzák a fiatalokat. Aggasztó azonban, hogy bár több mint 90 százalékuk úgy gondolja, kizárólag párttagsággal lehet munkába állni, egy megkérdezett sem formált véleményt arról, hogy nem ez az egyetlen út. A politikai vezetőknek sem szavaznak sok bizalmat, kétharmaduk részt sem vesz a szavazáson, az az egyharmad, amely pedig él ezzel a jogával, a listavezetőre szavaz, fogalma sincs, kik szerepelnek még az adott listán. Kiderült ugyanakkor, hogy a demokrácia elvében sem hisznek, vagy nem tudnak véleményt formálni róla, sőt harmaduk szerint az egypártrendszer jobb lenne a többpártrendszernél.
Đorđević elmondta, ilyen felmérés még nem készült Szerbiában. Az volt a céljuk, hogy közelebb hozzák egymáshoz a fiatalokat és az állami intézményeket. Rámutatott ugyanakkor arra, hogy számos olyan terület maradt, amit részletesebben ki kellene kutatni, például miért ingott meg a bizalmuk a demokráciában, miben hisznek, illetve ahogy arra Aleksandra Ilijin, az OPENS képviseletében rámutatott, a fiataloknak, a civil szervezeteknek és az állami intézményeknek közösen kell azon munkálkodniuk, hogy ne a párttagságot lássák a munkába állás egyedüli lehetőségeként. (mh) (Magyar Szó, 2018. november 7.)