A 2013-as MAdT szponzorai


Köszönjük a támogatást!
Vissza
A magyar szórvány napja
VMMI krónika
2018. november 14.
Bethlen Gábor erdélyi fejedelem és magyar király születésének napját, november 15-ét a Kárpát-medence szórványmagyarságának napjaként ünnepeljük. A Magyar Nemzeti Tanács a magyar szórvány napját beemelte a vajdasági magyarság ünnepnapjai és jeles napjai sorába, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség az MNT-vel közösen, immár harmadik ízben szervezi meg a magyar szórvány napját Vajdaságban. Délután 4 órától, Tiszakálmánfalván a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület székházában várják az érdeklődőket, ünnepi köszöntőt mgr. Hajnal Jenő elnök mond. Az ünnepi műsort az idén a dél-bácskai, a szerémségi, az észak- és a közép-bánsági szórvány- és szigetmagyarság közösségei adják, így Tiszakálmánfalva, Maradék, Piros, Torda népdalkörei, táncegyüttesei, népi énekes és táncos szólistái mutatkoznak be. Muzslyáról Rontó Márta mesével, Sziveri Emese verssel érkezik, a törökbecsei Micsik Béla hangszeren és élőszóban vall gazdag hagyománykincsünkről, magyarságunkról. (Magyar Szó, 2018. november 14.)