A 2013-as MAdT szponzorai


Köszönjük a támogatást!
Vissza
Április 29. – Tánc(művészet) világnapja
A tánc világnapját a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) kezdeményezésére 1983-ban ünnepelték meg először a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre-nak (1727–1810), az egyetemes táncművészet nagy megújítójának születésnapjára emlékezve. Ezt a napot táncelőadásokkal ünneplik szerte a világon. Ez a táncművészet legnagyobb ünnepe, amelyhez kapcsolódóan Magyaroszágon a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége 2000 óta fesztivált rendez.

A hagyomány segít abban, hogy megismerjük saját magunkat és társainkat. Ma már sok mindent tudunk, amit a régiek csak hittek. Világképünk sokkal teljesebbé és tudományosabbá vált, de az emberekről szóló ismereteinkben ma sem árt, ha az ő tudásukra, akár megérzéseikre támaszkodunk. A tudományosan kidolgozott módszerek mellett ma is hasznát vesszük életfelfogásuknak, s ma is valljuk, amit ők is tudtak: önbecsülés, „tartás” nélkül nem egész ember az ember. Önismeret nélkül pedig nincsen valós önbecsülés.

Népi műveltségünk megismerése, a néptánc szórakoztató vagy művészi formája egyaránt gazdagítja a résztvevőket, nézőket. A táncoló gyermek vagy felnőtt azonosul nagy történelmi múltú mozgáskultúránkkal, a táncot kísérő zenével, a viselkedési formákkal, öltözködési szokásokkal. Meggyőződésemre és eddigi tapasztalataimra hivatkozva világosan látom a „hagyomány módszeré”-nek bizonyosságát és hasznosságát. A magyar nép híven ragaszkodott szokásaihoz, nem semmisült meg és nem olvadt be más népek közé. Vajon csoda ez? Nem. Tudatos, szándékos, megfontolt életforma. Olyan életforma, amelyet egy „Hatalmas Erő” irányít. Ennek az Erőnek a segítői az Igazságosság, a Mértékletesség, a Bátorság és a Bölcsesség. Mindennek köszönhetően létezik nemzetünk, hagyományunk ma is él.

A tánc általában a test belső indulatából származik, amely örömből fakad és a test minden rend nélkül való mozgatását jelenti. Ilyen értelemben táncnak nevezhetjük az állatok szökellését, fickándozását, keringését is. Szorosabb értelemben azonban csak az emberi test meghatározott rend és ritmus szerint való mozgatását nevezzük táncnak.

A tánc milyensége több tényezőtől függ: az öröm okától és nagyságától, a temperamentumtól, az egyéni rátermettségtől, a kortól és a műveltségtől. Az öröm oka és nagysága ugyanannál az egyénnél más-más színezetet ad a táncnak. Nagyobb örömnél a testmozgás rendszerint gyorsabb, kisebbnél pedig lassúbb. A hevesebb vérű ember tánca is hevesebb, s a higgadtabbé nyugodtabb, kimértebb. Az egyéni rátermettség is eltérő az embereknél. Egyiknek jobb a ritmusérzéke, mint a másiknak; egyiknek a természete fogékonyabb a különféle táncmozdulatok iránt, mint a másiknak. A kor is befolyásolja a tánc milyenségét. Ugyanaz a tánc mást mutat az egyén fiatalabb, illetve idősebb korában.

Végül a műveltség szintén meghatározólag hat a táncra. A műveltebb, tanultabb emberek tánca rendezettebb, harmonikusabb, a kevésbé művelteké viszont zavarosabb, mértékeket nem ismerő. Mivel a valódi tánc mindig belső indulatnak (örömérzés) a megnyilatkozása, következésképpen külsőleg olyan bélyeg, amely a lelki tulajdonságot, a személyiséget láthatóvá, mások számára is nyilvánvalóvá teszi. Nincs titok. Más a büszke, tiszta lelkű és más a megalázkodó, szolgalelkű ember tánca.
Kellő mértékkel és móddal a tánc a lélekre gyönyörködtetésen kívül nyugtató, frissítő hatással is van, a test mozgását, a járást harmonikussá, ritmikussá teszi. Ez a magyarázata annak, hogy minden kor és nemzet előtt becsülete volt, olyannyira, hogy még az istentiszteletnek a részét is képezte.

A tánc nem testgyakorlat, nem tréning. Egy tánc annál szebb, minél jobban láttatja a mozdulatokon a lelki tulajdonságokat, a belső jellemet. Ha a mozgások nem csapnak ki a természetesség határaiból és a lelkiállapottal összhangban vannak, a tánc nem pusztán a táncolónak ad élvezetet, hanem a szemlélőkben is kialakul egyfajta gyönyörködtető hatás.
Ahogyan különböznek az egyes emberek táncai, úgy különbözik a nemzetek táncolási módja is. Mint ahogy a szívből jövő tánc tükre az egyéniségnek, úgy a nemzeti tánc is híven mutatja az illető nép belső karakterét, alkotó tulajdonságait. Vajon a mi táncunk nem tükrözi-e híven nemzetünk méltóságát, büszkeségét, szabadságszeretetét? (Félek kimondani, de úgy érzem, ez a kérdés-megállapítás már csak a régmúlt időkre vonatkoztatható. A magyar tánc nem való gerinctelen, meghunyászkodó embereknek.)
A táji-tagoltsági, művelődésbeli kölcsönhatások folytán a nemzetek eltanulják egymás táncait, de legszebben mindegyik azt a táncot járja, amely nemzeti sajátságából fakad.
A tánc világnapját 1983-óta ünnepeljük, és Jean-Georges Noverre születésnapjához (április 29.) kötődik. Noverre elképzelése az volt a táncról (balettről), hogy egy történetet a lehető legközvetlenebb módon kell elmondani. Az ő nevéhez fűződik a Ballet d'Action (a balett történetének kibontakoztatására használt cselekmény). Ezáltal lehetőség nyílott emberi érzésekről szóló történetek megjelenítésére. Többek között rámutatott arra, hogy a zenésznek, a koreográfusnak és a tervezőnek együtt kell dolgoznia.

1981 előtt még nem volt divat, hogy a szakmák, a művészetek világnapot válasszanak maguknak, amely gondolatilag és érzelmileg összefogja a nemzetközi társadalmat. A Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) Táncbizottságának (The International Dance Council, Conseil International de la Danse, CID) egyik ülésén merült fel az a kérdés, hogy a táncnak miért nincs világnapja. Tárgyalások eredményeképpen Noverre születésnapját választották, hiszen ő volt az, aki elsőként hirdette, hogy ne csak táncoljunk, hanem közöljünk is valamit a mozdulatokkal. Így hát az ITI döntése óta ezen a napon ünnepel a világ táncos társadalma. Mit is? Valamit, amit szavakkal nehezen lehet megfogalmazni; valamit, ami érzéki; ami valamit közöl, de nem beszél. Néha csak gyönyörködtet. Eredője az emberi lélek, és mindig az emberi lélek felé irányul. Az ember táncol örömében, bánatában, táncol a párjának vagy a párjával, táncol közönség vagy egy kis közösség előtt. Az egy helyen, együtt táncoló emberek közösséget alkotnak.

A tánc az egyik legősibb örökségünk. Vigyázzunk rá, és ne adjuk semmiért sem, mint ahogyan azt elődeink tették. Vigyázzunk rá együtt! Vigyázzunk együtt arra, hogy megmaradjon tisztaságában és méltóságában! Vigyázzunk együtt arra, hogy legyen módunk, alkalmunk és lehetőségünk táncolni! Közös kincsünket adjuk tovább az utókornak, közben ne felejtsünk el kellő alázattal fordulni feléje!
 
Rind Melitta