A 2013-as MAdT szponzorai


Köszönjük a támogatást!
Vissza
Vasárnap kezdődik a MAdT-tábor
2015. július 10., 12:26
Nyolcadik alkalommal várja nyári táborába a színjátszó fiatalokat a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség. A Vajdasági Magyar Amatőr és Diákszínjátszók Tábora július 12-én, vasárnap kezdődik Zentán 41 résztvevővel.
Vasárnap kezdődik a MAdT-tábor
A vajdasági táborozók 16 településről: Adáról, Bácsfeketehegyről, Bácsgyulafalváról, Bácskertesről, Csókáról, Horgosról, Magyarittabéről, Magyarkanizsáról, Muzslyáról, Nagykikindáról, Oromról, Szabadkáról, Topolyáról, Tordáról, Újvidékről és Zentáról érkeznek, de idén is lesznek külföldiek a csapatban, Magyarországról, Szlovéniából és Belgiumból. A tábor célja, hogy a színjátszással foglalkozó fiatalok egy közös intenzív képzésen vegyenek részt, tehát amellett, hogy a kiváló oktatóktól tanulhatnak, ez egy jó lehetőség arra is, hogy a kapcsolataikat építhessék, a közösségbe tartozásukat erősítsék. A 2015-ös MAdT-tábor oktatói lesznek: a 15-17 éves színjátszók csoportvezetője Hajós Zsuzsa, a budapesti Kerekasztal Színházi Nevelési Központ színész-drámatanára; a 18-24 éves színjátszók csoportvezetője Tóth Zoltán, a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola drámatanára; a mozgásszínházi csoport vezetője Kiss Anikó néptáncoktató, rendező-koreográfus Magyarkanizsáról; a rendezői csoport vezetője pedig Táborosi Margaréta színművész, rendező-koreográfus, az újvidéki Művészeti Akadémia tanára.
A táborban minden csoportnak lesz beszédórája, melyet Hernádi Kriszta budapesti beszédtanár tart majd. Vendégelőadóként vesz részt a munkába Siflis Zoltán Balázs Béla-díjas filmrendező.

A tábor helyszínei a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, illetve a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ közösségi terei lesznek, ezenkívül egy új, külső helyszínt is birtokba vehet majd a rendezői csoport, Szorcsik Kriszta színművész magánlakásán is folynak majd próbák. Az egyhetes műhelymunka bemutatójára, azaz a gálaműsort július 19-én, vasárnap délelőtt 11 órakor tartjuk a zentai színházban, amelyre minden érdeklődőt örömmel várunk.

A tábor a Bethlen Gábor Alap, Szabadka Város Önkormányzata, a Szerb Kulturális és Tájékoztatási Minisztérium, a Magyar Nemzeti Tanács és a Tartományi Oktatási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi Titkárság támogatásával valósul meg. Médiatámogató: Magyar Szó – Képes Ifjúság, Pannon RTV.