A 2013-as MAdT szponzorai


Köszönjük a támogatást!
Vissza
Az első világháború 100 éve ért véget
VMMI krónika
2018. november 11.
Száz éve, 1918. november 11-én írta alá a vereségét elismerő Németország a franciaországi Compiegne közelében, egy vasúti kocsiban a fegyverszünetet az antanthatalmakkal, ezzel véget ért a négy évig tartó első világháború. A háború a nyugati fronton gyorsan állóháborúvá merevedett, a patthelyzeten az időről időre megindított, rendkívüli véráldozatokat követelő offenzívák sem tudtak érdemben változtatni. Miután az antant (Nagy-Britannia és Franciaország) oldalán hadba lépő Egyesült Államokból 1917 végén kezdtek megérkezni az első csapatok, a német hadvezetés 1918 márciusában egy végső támadással akarta kierőszakolni a döntést. Az offenzíva újfent elakadt, júliusban a németeknek a Marne folyó mögé kellett visszavonulniuk. Az antantnak viszont augusztus elején az amiens-i csatában sikerült az áttörés, és lassú, de kitartó hadműveletekkel felőrölték a németek erejét, harci szellemét. Amikor szeptember végére már a Hindenburg-vonalat is fel kellett adniuk, Erich Ludendorff és Paul von Hindenburg tábornokok, a hadsereg vezetői közölték II. Vilmos császárral, hogy azonnali fegyverszünetre van szükség. A feltételeket azonban – többek között a demokratizálást és a hadsereg visszavonását a régi határokra – Berlinben túl keménynek találták, a harcok folytatódtak. A kompromisszumos béke reményében mégis reformokba fogtak: október 28-án a Reichstag alkotmánymódosítással korlátozta a császár jogköreit, Németország papíron parlamentáris monarchiává alakult át, a vereségekért bűnbaknak megtett Ludendorffot menesztették. Az új kormány, amelyben a szociáldemokraták is helyet kaptak, tárgyalásokat ajánlott az antantnak, amely ennek egyik előfeltételéül II. Vilmos lemondását szabta.
Október 30-án, miután elterjedt a hír, hogy a flottát egy utolsó nagy összecsapásra akarják kivezényelni, a kieli támaszponton a matrózok megtagadták az engedelmességet. November 3-án a lázadókra sortüzet adtak le, a felkelés másnap átterjedt a városra, majd egész Németországra. Tüntetések, sortüzek, sztrájkok követték egymást, katonatanácsok alakultak, Bajorországban november 7-én elkergették a királyt, de a császár húzta-halogatta a lemondást.
November 9-én Berlinben is általános sztrájk kezdődött, és az erre még mindig csak szóban hajlandó II. Vilmos helyett Max von Baden kancellár önhatalmúlag hirdette ki a császár lemondását, aki Hollandiába menekült. Néhány órával később a szociáldemokrata Philipp Scheidemann a Reichstag erkélyéről kikiáltotta a köztársaságot, a sokkal radikálisabb, Karl Liebknecht vezette „független” szociáldemokraták viszont a szocialista köztársaság létrejöttét deklarálták. Ezzel győzött a forradalom, és a mérsékelt szociáldemokrata Friedrich Ebert vezette új kormány mellett radikális tanácsok is alakultak. Ebert hamarosan kiegyezett a tábornokokkal, akik elismerték a politikai hatalom birtokosának, de ennek fejében autonóm tényezőnek kellett tekintenie a hadvezetést, és a hivatalnoki kar is a helyén maradt.
A németországi események láttán az antant is szorgalmazni kezdte a tárgyalásokat. A küldöttségek november 8-án a Párizstól alig száz kilométerre fekvő compiegne-i erdőben, az antant főparancsnok Ferdinand Foch marsall szalonkocsijában ültek össze. A háromnapos tárgyalás eredményeként 1918. november 11-én aláírt fegyverszüneti szerződés úgy rendelkezett, hogy a nyugati arcvonalon hat órán belül be kell szüntetni az ellenségeskedést a szárazföldön és a levegőben, a német hadseregnek 15 napon belül ki kell vonulnia Belgium, Franciaország és Luxemburg megszállt területeiről és Elzász-Lotharingiából.
A frontvonal ekkor még Antwerpentől, Brüsszeltől, Luxembourgtól és Strasbourgtól 40–47 kilométerre nyugatra húzódott. Az 1914. augusztus 1. előtti német határok mögé történő visszavonás az Oroszországban tartózkodó német erőkre csak egy olyan időpontban vonatkozott, amelyet „az ottani helyzetre való tekintettel” a szövetségesek megfelelőnek fognak találni. A német hadsereg jó állapotban volt köteles átadni a nyugati hatalmaknak 5000 tüzérségi löveget, 25 ezer géppuskát, 3000 aknavetőt, 1700 vadász- és bombázó repülőgépet, továbbá 5000 mozdonyt, 150 ezer vasúti kocsit, 5000 teherautót, az összes tengeralattjáróját és 74 korszerű felszíni hadihajót. Az eredetileg 36 napra kötött fegyverszünetet az 1919-es versailles-i békeszerződés megkötéséig sorozatosan meghosszabbították. Érdekesség, hogy a második világháborúban, 1940. június 22-én a hitleri Németország bosszúként ugyanebben az erdőben, ugyanebben a vasúti szalonkocsiban íratta alá a Franciaország feltétel nélküli megadásáról, területe kétharmadának német megszállásáról szóló fegyverszüneti egyezményt.
Az első világháború szomorú egyenlege: mintegy 10 millió elesett katona a frontokon, ugyanennyi ember halt meg járványok, főként az 1918–1919-es spanyolnátha miatt és éhezés következtében. A harcok során vetették be először a tankot és a vegyi fegyvert, valamint nagy számban harci repülőgépeket és tengeralattjárókat. A háborúban négy birodalom omlott össze: a német, az osztrák-magyar, az orosz és az oszmán, ezek romjain ugyanakkor Finnországgal, a balti államokkal, Lengyelországgal, Ausztriával, Magyarországgal, Csehszlovákiával és a későbbi Jugoszláviával kilenc „új” állam jött létre. A háborút követő béke legnagyobb vesztese Magyarország lett, amely elvesztette területének és lakosságának kétharmadát, és hárommillió magyar került kisebbségi sorba. A győztesek a békeszerződésekben mit sem törődtek a wilsoni igazságosság és önrendelkezés meghirdetett elveivel, a diktált „béke” nyomán egyenes út vezetett a két évtizeddel később kitört újabb világégéshez. (MTI, Vajdaság MA, 2018. november 11.)