A 2013-as MAdT szponzorai


Köszönjük a támogatást!
Vissza
A magyar kultúra napja délvidéki központi ünnepsége
Kiemelt esemény
2013. január 18. 18:00, Művelődési Ház, Zenta
A magyar kultúra napja délvidéki központi ünnepsége
Ünnepi műsor és rendezvénysorozat a magyar kultúra napjához kapcsolódóan. Vajdasági központi ünnepség. Kiosztják a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség által alapított életmű- és pályadíjakat – a Magyar Életfa díj, az Aranyplakett és Plakett elismerés –, valamint a 2012. évi Vajdasági Szép Magyar Könyv díjakat és elismerő okleveleket.

A kultúranapi rendezvénysorozathoz kapcsolódik a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, az Anyanyelvi Konferencia és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet hagyományos Kárpát-medencei kulturális fóruma, amelyet az idén is – immár tizenegyedik alkalommal – Zentán rendeznek meg szombaton, január 19-én, 9.30 órai kezdettel a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet könyvtártermében. A kerekasztal-beszélgetés témája a Kárpát-medencei kulturális ernyőszervezetek közös stratégiai feladatainak a megfogalmazása.

Ugyancsak január 19-én, Zentán a Magyar Szín-Játékos Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet Határtalan színjátszás címmel zárókonferenciát tart. Ennek az eszmecserének a célja, hogy az elmúlt hónapokban a Magyar Szín-Játékos Szövetség szervezésében lebonyolított regionális megbeszélések felvetéseit összegezze, találkozzanak egymással mindazok, akik a jövőben koordináló szerepet tudnak vállalni régiójuk színjátszóinak, csoportjainak szakmai életében azzal a szándékkal, hogy közelebb hozzák a csoportokat egymáshoz és a más régiókban működő társulatokhoz.

A január 18-i központi rendezvényt jelenlétével megtiszteli Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár asszony és Pirityiné Szabó Judit, a budapesti Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának kapcsolattartási főosztályvezetője, Beke Márton, az Emberi Erőforrások Minisztériuma nemrég közművelődési főosztályvezetője, Dr. Kelemen András külügyi főtanácsadó, a Civil Egyeztető Tanács szóvivője, Lovas Ildikó, a Magyar Nemzeti Tanács művelődési ügyekkel megbízott tanácsosa, s természetesen a vajdasági tartományi szervek, önkormányzatok, művészeti, oktatási, közművelődési intézmények, szervezetek vezetői, képviselői. Ahogy az eddigiekben is, a rendezvényen jelen lesznek a Kárpát-medence kulturális ernyőszervezeteinek, művelődési intézményeinek képviselői is.

Cs. Simon István
Gyere
Átengedem neked
a szülőtájat:
pelyhedző porával,
forróságával,
érdességével,
sóvirágával
és
szakadásig feszülő
gyökereivel.
Gyere!


Program

Január 18., 18 óra, Művelődési Ház (színházterem)
Ünnepi műsor

Az egybegyűlteket üdvözli Dudás Károly Magyar Örökség díjas író, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke. Ünnepi köszöntőt mond Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelőshelyettes államtitkár és Lovas Ildikó író, a Magyar Nemzeti Tanács kulturális ügyekkel megbízott tanácsosa

A műsorban közreműködik Csizmadia Anna, a Fölszállott a páva tehetségkutató verseny szólóének és -hangszer kategóriájának győztese (Bácskertes); Török Tilla Junior Prima díjas népdalénekes, valamint Török Flóra és Török Ádám (Ada); Cseszák Balázs és Cseszák Korcsik Anikó néptáncospár (Óbecse); a Fokos zenekar (Óbecse); a Kossuth- és Prima Primissima díjas Kaláka együttes.

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Magyar Életfa díjának, Aranyplakettjének és Plakettjének ünnepélyes át¬adása, valamint a Vajdasági Szép Magyar Könyv 2012 című pályázat ünnepélyes eredményhirdetése.

Magyar Életfa díjban részesül:
Erdei Ernő művelődésszervező (Pancsova),
Hódi Sándor pszichológus, társadalomkutató, közíró (Ada),
Tóth Rozália népdalkörvezető, népdalénekes (Csóka),
Vass Borsodi Borbála ny. irodalomtanár, versfelkészítő (Topolya)

Aranyplakettet kap:
a Kaláka Együttes

Plakettet kap:
a Csalóka Zenekar (Topolya),
Fodor István levéltár-igazgató (Zenta),
Juhász Irén ny. tanító, művelődés- és közösségszervező(Oromhegyes),
Kisimre Árpád néptáncoktató, koreográfus (Topolya),
Pál Károly művelődésszervező (Bácsfeketehegy),

Videoklip: Tímár Zsolt operatőrés Husnyák Andrea riporter-rendező, a Pannon Rádióés Televízió munkatársai

Január 18–20., Vajdasági Magyar Művelődési Intézet
Határtalan színjátszás. A Színjátszás határok nélkül című konferenciasorozat Kárpát-medencei záróeseménye

A konferencia annak a nagyszabású megbeszéléssorozatnak a záróeseménye, amelyet a Magyar Szín-Játékos Szövetség szervezett. Célja, hogy a regionális megbeszélések felvetéseit összegezze, és hogy találkozzanak egymással mindazok, akik a jövőben koordináló szerepet tudnak vállalni régiójuk színjátszóinak, csoportjainak szakmai életében azzal a szándékkal, hogy közelebb hozzák a csoportokat egymáshoz és a más régiókban működő társulatokhoz. A szervezők reményei szerint ezáltal olyan személyek, közösségek, de legfőképp intézmények aktivizálására nyílik majd lehetőség, akik, illetve amelyek régiós rendezvények szervezőiként, animátoraiként s a szakigazgatás területén dolgozva segíthetik ezt a folyamatot és egyben a Kárpát-medencei Amatőr Színjátszók Hálózatának kialakítását. A rezidensek feladatai közé fog tartozni az amatőr színjátszás szakmai/társadalmi folyamatainak, problémáinak elemzése, de fontos szerepük lesz abban is, hogy ajánlásaikkal segítsék az amatőr színjátszás reprezentatív fesztiváljaira válogató szakemberek munkáját.

Január 19., szombat, 9.30–11.30 óra, Vajdasági Magyar Művelődési Intézet
Kárpát-medencei Kulturális Fórum 2013

A Kárpát-medencei művelődési ernyőszervezetek, kulturális intézmények vezetőinek és szakmunkatársainak hagyományos évkezdő találkozója a magyar kultúra napja alkalmából.


Letölthető dokumentumok
00_meghivo_mkn_2013.pdf   (1.08 MB)   FileType